Kimutatta a foga fehérjét: jóízűen nevetett a nemrég elhunyt aktivistán Magyar Péter legújabb szövetségese (VIDEÓ)

A jelek szerint Charlie Kirk halála cseppet sem rázta meg Márki-Zay Pétert.

Miközben Brüsszelben a kérdés „békés”, tárgyalásos úton való megoldásáról állapodtak meg a kormány képviselői, aközben a Magyar Nemzet értesülései szerint novemberig meghosszabbították a nyomozást a Norvég Alap ügyében.
Novemberig tovább nyomoznak a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében – írja a Magyar Nemzet. A lap megjegyzi, hogy miközben Magyarországon a büntetőeljárás meghosszabbításáról döntöttek, addig a kormány képviselői néhány héttel korábban még békésebb útról, vagyis a diplomáciai egyeztetések folytatásáról állapodtak meg Brüsszelben. A tárca a lapnak küldött levelében közölte, hogy a tárgyalások előreláthatóan 2015 szeptemberében zárulnak le.
A kormánynak az a célja, hogy minden, a hazánk által felügyelt területen folytatódhassanak a programok – tették hozzá. Azt is szeretnék elérni, hogy az eredeti megvalósítási időszakhoz képest további egy évvel, 2017. április 30-ig hosszabbítsák meg a határidőt. Ez főleg azoknál a programterületeknél fontos, amelyeknél a pályázati felhívások határidejének lezárása után a benyújtott pályázatok értékelése és a végrehajtásának megkezdése már nem történhetett meg – írta a Magyar Nemzet.