„Született egy jegyzet Nágó Zsuzsáról és rólam az Erdélyi Riportban. Ezt irtam válaszul a replika jogán - kiváncsi vagyok, megjelenik-e a honlapon.
Válaszféle Borókának és liberális barátaimnak
Nem gondolom, hogy kötelességem minden kommentre válaszolni (véleményszabadság van, virágozzék minden virág!), de ha cikkben-publicisztikában szólítanak meg, arra szoktam reagálni. (Erdelyi Riport: A Nágó-Lukács vita)
Nem gondolom, hogy magyarázkodnom kell a véleményem tekintetében, de ha érzéketlenséggel és szolidaritás-hiánnyal vádolnak, annyit megjegyeznék: az elmúlt húsz évben nagy valószínűséggel több menekülttáborban jártam, és több humanitárius akcióban vettem részt, mint ahány romkocsmában a liberális barátaim megpróbálták megváltani a világot.
A mostani migrációs hullám kapcsán nem véletlen, hogy a nagy segélyszervezetek nem aktívak – nem ők várják egy pohár vízzel és szelet kenyérrel az embereket Ásotthalomnál és nem ők osztanak ételt a Keletinél. Ez ugyanis nem menekülthullám, hanem egy jól szervezett, egyes kormányok által egyenesen támogatott népvándorlás. Szerencsétlen vagy kevésbé szerencsétlen embereket valakik felbiztatnak, hogy adják el mindenüket, mert Nyugat-Európában kolbászból lesz a kerítés, és majd ők vagy mások megszervezik az útjukat sok határon át a végcélig. Kicsit hasonlatos ahhoz, amikor a magyarországi romák, eladva házaikat vagy uzsorakölcsönt felvéve elindultak meglehetősen szervezetten Kanadába, az ottani magas szociális ellátás reményében. A lehetőség kétségkívül létezett, néhányan jól is jártak, de aztán Kanada kapcsolt, bezárta a kiskaput és hazapaterolta a »menekültek« többségét. Jó sok pofára esés lett belőle.
Nem állítom, hogy nincsenek olyanok a Magyarországra érkezettek között, akik háború elől menekülnek. De ők is átjöttek (kormányok által tűrt vagy támogatott módon, nem keveset fizetve embercsempészeknek) legalább négy határon. Magyarország a délszláv háború idején befogadta a háború menekültjeit, és biztos vagyok benne, hogy ha úgy alakulna a helyzet Ukrajnában, akkor azokat is befogadná. A világban (eddig) nem az volt a gyakorlat, hogy ha valahol háború lesz, az emberek felkerekednek és hét határral arrébb kopogtatnak, hogy megjöttünk. Ez anarchiához vezet, és ez talán még liberális barátaimnak sem tetszene. Még a sokat emlegetett ötvenhat idején is úgy működtek a dolgok, hogy a magyarok a szomszédos Ausztriába menekültek, ahol egy befogadótáborban (Traiskirchen) hónapokat vártak arra, hogy mely ország fogadja be őket. Még a bevándorlókból felépített szuperhatalom, az USA is évente megszavazott kvótarendszer, valamint szigorú feltételek alapján, szabályozott módon fogadott-fogad be embereket, nem úgy, hogy a magyarok-szírek-pirézek megérkeznek-megérkeztek egy bőrönddel New Yorkba azzal a felkiáltással, hogy csókolom, itt vagyunk, tessék befogadni. Ezt nem nevezném sem idegenellenességnek, sem szolidaritáshiánynak, egyszerű jogos önvédelem és józan ész. A szolidaritást gyakorló joga eldönteni, hogy kivel és hogyan szolidáris.
A Baptista Szeretetszolgálat működését ismerem jobban: jelenleg fut menekülteket segítő programjuk Libanonban (a szír határon), a magyar hatóságokkal való megállapodás szerint segítenek a bicskei menekülttáborban lévőknek (ők korábban, más körülmények között érkeztek, mint a mostani hullám), és annak idején, amikor Amerika Magyarországra küldött a guantanamói támaszponton őrzött kubai menekülteket, a Baptisták szakemberei foglalkoztak velük. Nem állítható tehát, hogy közömbösek lennék a valódi migránsok sorsa és problémái iránt.
Nem tudom, Parászka Boróka jeddi lakásának ajtaján van-e zár, vagy tárva-nyitva szokta hagyni az ajtót. De gyaníthatón nem venné jó néven, ha egy délután, a rádióból hazatérve azt látná, hogy a nappalijában ott ül húsz vadidegen, aki valahogy bejutott a lakásba. A konyhában pedig többen idegesen nyitogatnák a hűtőajtót, és a belépő házigazdától szemrehányóan kérdezik meg, hogy mikor lesz már kész az ebéd.
Az Európai Unió most hasonló helyzetben van – tárva-nyitva az ajtó, és számolatlanul özönlik be (százezres nagyságrendben) meghívó nélkül az ellenőrizhetetlen hátterű és azonosságú idegen. (Nem gondolom, hogy Svájc például fasisztoid, rasszista ország lenne, de érdekes módon ragaszkodott-ragaszkodik a határőrizetéhez, és csak nagyon pontosan szabályozott keretek között engedélyezi a bevándorlást.)
Végezetül elmesélek egy történetet csak úgy, áthallások nélkül. Egy barátom épített egy új házat egy szép helyen. Az első tavasszal egy fecskepár rakott fészket az eresz alá, nagyon örültek neki, és nem zavarta őket, hogy a madarak azért alaposan teleszarták a fehér falat. A következő tavasszal már négy fészek lett, a gyerekek elaléltak a gyönyörűségtől. A fecskék valamiért nagyon szerethették a helyet – amikor a következő tavasszal egy hosszabb külföldi út után a család hazatért, már vagy negyven madárfészek volt az eresz alatt. A tulajdonos ekkor feladta, egy bottal lepiszkálta a sárból készített fészkeket, és lefertőtlenítette a falakat.
Nágó Zsuzsának meg azt üzenem: ha a világ összes fájdalmának átérzése közben, példás következetességről téve tanúbizonyságot, esetleg a román állampolgárságáról is lemondana (ha ez nem történik meg, kénytelen vagyok azt gondolni, hogy Victor Ponta kabinetje maga a tökéletesség, és például a magyarelenesség vádja sem merülhet fel az esetükben), nyugodtan hívjon fel: egy hontalanon bármikor segítünk.”
Élő közvetítés 
