TTIP: Schiffer szerint hazaárulást követett el a Fidesz, az MSZP és a DK

2015. július 09. 12:25

AZ LMP társelnöke szerint összenőtt, ami összetartozik, az európai szociáldemokraták és néppártiak továbbra is kiszolgálják a nemzetközi nagytőke érdekeit. Schiffer András úgy látja: azzal, hogy az európai-amerikai szabadkereskedelmi egyezményről zajló tárgyalások folytatása mellett foglalt, a Fidesz, az MSZP és a DK is hazaárulást követett el.

2015. július 09. 12:25

Az LMP szerint a paksi bővítéshez hasonló hazaárulást követett el a Fidesz, az MSZP és a DK szerdán azzal, hogy az Európai Parlamentben az európai-amerikai szabadkereskedelmi egyezményről zajló tárgyalások folytatása mellett foglaltak állást. Erről Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke és frakcióvezetője beszélt csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. „Összenőtt, ami összetartozik, az európai szociáldemokraták és néppártiak továbbra is kiszolgálják a nemzetközi nagytőke érdekeit” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, a tervezett egyezmény teljesen ellentétes Magyarország érdekeivel. A megállapodás létrejöttével ugyanis a magyar mezőgazdaság exportjának „reszeltek”, a tejtermelők és családi gazdálkodók ugyanis kiszorulnának az európai piacokról – fejtette ki az LMP társelnöke, aki szerint az egyezmény bebetonozná, hogy Magyarország csak összeszerelő ország lehet.

Schiffer András kitért arra is, hogy álláspontjuk szerint a munkavállalók is rosszabbul járnának az európai-amerikai megállapodással, hiszen az Egyesült Államok mindössze kettőt ratifikált a nyolc nagy nemzetközi munkajogi egyezményből. Ráadásul az egyezmény életbe léptetésével összefüggésben az is felmerülhet, hogy az EU feloldja a génmódosított növényekre vonatkozó tilalmat – mondta. Az LMP mindezek miatt úgy látja, a tervezett megállapodás ellentétes a magyar emberek, valamint a környezeti szempontok és a jövő nemzedékek érdekeivel, így az egyezményről szól tárgyalásokat azonnal le kell állítani. Schiffer András aláhúzta, a kérdés súlya miatt az ügyben Orbán Viktor miniszterelnöknek is állást kell foglalnia.

Az ellenzéki politikus bírálta az Egyesült Államokat is, szerinte ugyanis miközben Magyarországot demokráciából és átláthatóságból oktatja, addig a szabadkereskedelmi tárgyalások részleteit az „Orbán-Putyin paktumhoz” hasonlóan harminc évre titkosították.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Területvédő
2015. július 09. 18:09
Úgy gondolom, innen nem lehet tovább titkolni: a Fidesz-MSZP-DK-féle paraziták nem Magyarország érdekeit képviselik, hanem egy külföldi hatalomét. Nem véletlenül atlantisták mind. Egy hazaáruló bűnöző klikknek a különböző bábfigurái csupán. HAZAÁRULÓ BŰNÖZŐK, BUKNI FOGTOK!
csuka
2015. július 09. 17:11
Bal-Rad komm: “…Igen sokféle vegyi anyag az Egyesült Államokban engedélyezett élelmiszer-előállításra, ami Európában tilos. A felhasznált növényvédő szereket illetően is Európában sokkal szigorúbb normákat érvényesítenek. Az Egyesült Államok a negyedik olyan ország, amely élelmiszereivel intézkedéskötelezettség merült fel Európában, míg Magyarország élelmiszerbiztonság szempontjából Svédországgal, Írországgal és Japánnal azonos biztonságú termék-előállítására képes…” “…az átlag Egyesült Államokbelinek fogalma sincs arról, mit eszik…” -Márpedig a TTIP-szerződéssel (amerikai-Európai-uniós szabadkereskedelmi megállapodás) akadálytalanul zúdulhat MAGYARORSZÁGRA IS AZ AMERIKAI MÉREG! Ha pedig ez nekünk nem tetszik, még büntetést is fizethetünk! Arról nem is beszélve, hogy mezőgazdasági termékeink LEGFŐBB FELVÁSÁRLÓJÁT-az orosz piacot azonnal elveszítjük!
kálmi
2015. július 09. 16:18
Ebben Schiffernek teljesen igaza van!!!!Miért hallgat erről a témáról a kormány????
csuka
2015. július 09. 16:03
Az atlantista ügynök, a felcsúti bohóc a haza fogalmát nem ismeri és természetesen megszavaz mindent, csak a hatalma megmaradjon. (Kerül, amibe kerül /nekünk/.) CSAK A FIDESZ(DSZ) MAFFIA !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!