Sztempickij újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, „banális hazugság” az, amit Hennagyij Moszkal, Kárpátalja napokban kinevezett új kormányzója állít a PSZ kárpátaljai szervezetének tagjairól, hogy azok 80 százaléka büntetett előéletű, legtöbbjüket már kétszer, háromszor elítélték. Moszkal kedden a honlapján azt írta, „banditizmusnak minősül” a PSZ Munkácson lövöldöző kárpátaljai tagjainak a cselekménye. Hozzátette, 13 személyről van szó, az életkoruk 18 és 39 év közötti, közülük 12 kárpátaljai illetőségű, egy pedig a Donyeck megyei Szlovjanszkba való. A többségük Kárpátalja erdeiben bujkál, az ügyükben banditizmus címén indult eljárás, amelynek a büntetési tétele 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés és vagyonelkobzás.
A kormányzó szerint a munkácsi incidens csak a „jéghegy csúcsa”. Korábban a PSZ emberei haszonszerzés céljából embereket raboltak el és kínoztak meg, védelmi pénzt követeltek vállalkozóktól, eközben törvénytelenül használtak lőfegyvereket, köztük gépkarabélyokat, golyószórókat és gránátvetőket – írta, megjegyezve, hogy gyakorlatilag védelmi zsarolással, banális pénzszerzéssel foglalkoztak. S ami a legrosszabb – hangsúlyozta – mindezt hazafias jelszavak mögé bújva tették. Szerinte már sok feljelentés érkezett a PSZ tagjai ellen olyan sértettektől, akik korábban nem mertek hivatalosan a rendvédelmi szervekhez fordulni, mert nem hitték, hogy a gonosztevőket felelősségre vonják.
Tíz napja Munkácson négy halálos áldozatot követelő fegyveres összetűzés robbant ki Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrei és a PSZ fegyveresei között, vélhetően a csempészpiac felosztása körüli ellentétek miatt. A rendőrökkel vívott tűzharc után a PSZ mintegy tíz fegyverese a város melletti erdőbe vette be magát, s a hatóságok továbbra is keresik őket.