A találkozón részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki egyebek között arról beszélt, hogy Európa előtt olyan kihívások állnak, amelyekhez fogható súlyosságú gondokat a kontinens a második világháború befejezése óta nem tapasztalt.
Kiemelte annak fontosságát, hogy ezekre helyes és bátor válaszokat adjanak. A kihívások között megemlítette a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktust, az uniót szegélyező befagyott területi konfliktusokat, az energiabiztonság kérdését és a terrorizmust, a menekültügy terén pedig közös európai megoldást sürgetett.
A többi résztvevő közül Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter beszédében úgy vélte, hogy az európai közösség csak akkor lehet sikeres, ha pragmatikus lépéseket tesz. Kiemelte, hogy bár az EU-n belüli letelepedési szabadság központi jelentőségű és nagy előnyökkel jár, az nem engedhető meg, hogy néhányan a tagországok szociális ellátási rendszerei közül kiválasszák maguknak a lehető legjobbat.