Előállította a rendőrség az Együtt plakátrongálóit

2015. június 07. 10:44

A bevándorlóknak címzett óriásplakátok rongálói közül többet is előállított a rendőrség vasárnap hajnalban – írja az Index. Az Együtt ifjúsági szervezetének aktivistái ellen szabálysértés miatt folyik eljárás, mindannyian szabadlábon vannak. A hírportál szerint a rendőrök figyelik a plakátokat.

2015. június 07. 10:44

A kormány bevándorlással kapcsolatos óriásplakátjainak hat rongálóját állította elő a rendőrség vasárnap hajnalban – adta hírül az Index. Az elkövetők ellen szabálysértési eljárás indul rongálásért, az okozott – nagyjából 30 ezer forintos – kár ugyanis nem haladja meg a bűncselekményi értékhatárt.

Az is kiderült, hogy az előállítottak a Y-GEN nevű egyesület aktivistái, amely nem más, mint az Együtt ifjúsági szervezete. Szigetvári Viktor pártelnök az Indexnek megerősítette a rendőrségi akciókról szóló információkat, és jogi segítségükről biztosította az eljárás alá vont személyeket. A politikus közben megrongált plakátokról tett közzé fotókat Facebook-oldalán.

Az Index úgy tudja, a járőrök kifejezetten figyelték a posztereket. Az egyik aktivistára hivatkozva arról írnak, hogy a rendőrök először csak igazoltatták, majd elengedték a rongálókat, később mentek utánuk autóval, azzal, hogy „bocs, mégis be kell vinnünk titeket”. Állítólag azt is megkérdezték az egyenruhások, hogy a volt munkáspárti politikus Vajnai Attila felhívására követték-e el a cselekményt.

Vajnai, aki jelenleg az Európai Baloldal nevű szervezet vezetője, kétezer forintos jutalmat ajánlott fel mindenkinek, aki olvashatatlanná teszi az bevándorlási témájú kormányplakátok egyikét. 

Összesen 258 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2015. június 08. 08:53
Kedves plakátrongáló! Kívánom neked, hogy leendő gyermekeid majd ezeknek a bevándorlóknak a már itt született, de még ottani értékrend szerint szocializálódott gyermekeivel járjon iskolába. Addig olvasgasd Trenka Csaba Gábor Egyenlítői Magyar Afrika című könyvét, hogy tudd mire számíthass. Kívánok neked sok vegyesházasságból született unokát is.
brekker
2015. június 07. 16:09
Ennyit a jobboldal rendőrségi, pedagógus, és egyéb kormányzati béremeléseiről. Ha lehetőség van rá akkor dédelgetett védencei ott rúgnak bele a kormányba ahol lehet.
VakzKommondor
2015. június 07. 16:05
http://444.hu/2015/06/07/hajlektalanszallot-nyit-a-vatikanban-ferenc-papa/ durr durr zsóti, ideje vallást váltani! Vagy szerezni. Nem pálya az idegengyűlölet, amit a focista kitálált a rezsicsöki után. Vagy a pápa ballibsi?
káli
2015. június 07. 15:33
Erre költitek az adómat? Hogy szaros plakátokat védjenek rendőrök? Igazi senkiházi szar emberek vagytok ti is meg a seggnyalóitok is!! Ez legyen a legnagyobb örömötök ,és boldogságotok ebben a nyomoronc kis hitvány életetekben!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!