„Bárhogyan is döntöttek mások, mi magyarként összetartozónak érezzük magunkat” – szögezte le Berényi. Kifejtette: az összetartozás a gyökerekhez való ragaszkodásról, ugyanakkor arról a kölcsönösen egymásnak nyújtott segítségéről is szól, amely a magyaroknak mélyen a lelkébe ívódott. „Ha most Kárpátalján bajba kerültek a magyarok, akkor a nemzeti összetartozás értékrendje mentén, kötelességünk segíteni nekik, hiszen ők is ezt tennék” –hangsúlyozta, rámutatva: az összetartozás érzése és annak üzenete a nehézségek közepette is meg kell, hogy jelenjen.
Az ünnepi megemlékezés ezt követően kulturális műsorral, a Duna Művészegyüttes Magyar Táncrapszódia című – a Kárpát-medence autentikus néptáncait bemutató – folklórelőadásával fejeződött be.