A Fővárosi Közgyűlés támogatja, hogy Budapest olimpia rendezésére pályázzon

2015. június 23. 11:15

Kedden a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, támogatja, hogy Budapest megpályázza a 2024-es olimpia rendezési jogát. Tarlós István főpolgármester előterjesztését 25 igennel, a DK-s Gy. Németh Erzsébet tartózkodásával, és az LMP-s Csárdi Antal elutasító szavazata ellenében fogadták el.

2015. június 23. 11:15

A Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára.

A Tarlós István főpolgármester által jegyzett előterjesztés elfogadásával a Fővárosi Közgyűlés határozatában kimondta: egyetért azzal, hogy Budapest a Magyar Olimpia Bizottsággal közösen, az Országgyűlés támogatásával pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogáért.

A testület felkérte a főpolgármestert, hogy az olimpia budapesti megrendezésének megpályázására vonatkozó közös szándéknyilatkozatot – az Országgyűlés támogató döntését követően – a MOB elnökével együtt írja alá, és küldje meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének.

Az előterjesztést 25 igen szavazattal, az LMP-s Csárdi Antal ellenében, és a DK-ás Gy. Németh Erzsébet tartózkodása mellett fogadták el.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2015. június 23. 18:43
Közpénzből épül, a haszon, nyereség meg a baráti zsebekben landol...Az átlagpolgárnak, az országnak tényleg nagy buli. :D:D:D
Gregorius
2015. június 23. 16:40
Akkor, ha szerencsénk van mi fogjuk az első takarékos olimpiát rendezni mivel a 2020-s Tokióban lesz. Mert emlékezve a pekingi "pénz nem számít" játékokra és Japán és Kína hagyományos rivalizálására, a Tokióban tervezett játékok biztosan nem lesznek "takarékosak".
fanatikus
2015. június 23. 14:38
Nah, végre valami új hír:) Bármi is lesz az eredmény, én büszke vagyok rá, hogy legalább elég tökösek vagyunk hozzá, persze titkon reménykedem, hogy pár év múlva hideg sörrel a kezemben, több ezer magyarral szurkolhatok majd a sportolóinknak nem messze a versenyektől.
heep
2015. június 23. 14:27
"Kedden a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, támogatja, hogy Budapest megpályázza a 2024-es olimpia rendezési jogát." Ezek is vidáman szavaznak egy olyan dologról amiről fingjuk sincs. Vagy csak elmebetegek. Miért nem egy rendesen előkészített, minden pro és kontra érvet ismertető kampány után népszavazással döntene erről az ország? Ennyire nem vagyunk demokratikusak? Vagy ennyire nagy a hatalmuk azoknak akik több száz milliárdos hasznot várnak maguknak ettől az elmebajos ötlettől? Persze ezt is velünk, a gyerekeinkkel, sőt még az unokáinkkal is fogják megfizettetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!