Az Index információi
szerint 21 százalékos részvétel (355 szavazat) mellett a következő lett az eredmény: Varga Józsefné 137 szavazattal, 38 százalékkal nyert. Második lett Mayer László független induló 82 szavazattal, 23 százalékkal. A harmadik a Jobbik jelöltje, Birizdó János, aki 70 szavazatot, azaz 9 százalékot szerzet, Kálló János, az ÉVÖGY egyesület jelöltje pedig 56 szavazattal 16 százalékot. A pártok csak ezután könnek: a DK-s Deák Imre 7 szavazattal 2 százalékot kapott, Horváth András Csaba a Magyar Liberális Párt részéről 2 szavazattal 1 százalékot, Szőke Imre munkáspárti jelölt pedig 1 szavazattal 0,5 százalékot.
Egerszalókon is választást tartottak vasárnap, ott az új polgármesterről szavazhattak a helyiek, és hat független közül választhattak. A Heves megyei településen azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a község tavaly októberben megválasztott független vezetője februárban elhunyt.