Vadai: Miből gazdagodott meg Orbán?

2015. május 11. 13:32

Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Orbán Viktor, Lázár János és Mészáros Lőrinc ellen a DK.

2015. május 11. 13:32

A Demokratikus Koalíció vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál Orbán Viktor, Lázár János és Mészáros Lőrinc „magyar állampolgárokkal” szemben – jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

Vadai Ágnes közölte: pártjukat rendkívüli módon érdekelné, hogyan gazdagodott meg olyan mértékben Orbán Viktor miniszterelnök, amit a fizetése nem indokol – közölte. A párt arra is kíváncsi, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter miből fizette ki 23 millió forintos csehországi „vadászatát” és miként vett egy hetvenmillió forintos budai lakást, úgy hogy a miniszteri és a képviselői fizetéseinek mértéke ezt nem indokolta. A DK azt is tudni szeretné, hogy Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere miként felejthetett el minden következmény nélkül egymilliárd forintot beírni a vagyonnyilatkozatába és hogy lett az egyszerű gázszerelőből az ország egyik legnagyobb „milliárdos oligarchája” – fogalmazott.

Miközben a NAV a „keményen dolgozó embereket folyamatosan vegzálja”, a politikai nagyhalakat az elmúlt években futni hagyta, de a DK reméli, hogy most lefolytatják az általuk kezdeményezett vizsgálatokat – közölte. Egy kormányváltás után nemcsak a fideszes és a KDNP-s politikusok követhetetlen és igazolatlan vagyonosodását, hanem az adóhivatalt is független szakértőkkel kell átvilágíttatni – hangzott el.

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elégedetlenek pártja
2015. május 12. 08:47
Elmehet a sunyiba a DK Vadaival meg Gyurcsánnyal és a többi megélhetési politikussal együtt. Az Elégedetlenek Pártja 2014. novemberében kezdeményezett népszavazást az összes képviselő vagyonosodási elszámoltatásával kapcsolatban, és erre a kérdésre még válaszolni sem voltak hajlandóak. Tűnjenek el a politikából, mert amíg ők belőlünk élősködnek, addig Orbán maradni fog!
pollip
2015. május 12. 08:38
GyF idejében végigvizsgálta az apeh a Fidesz vezetőit, emlékszem, "véletlenszerűen" egymás utáni vizsgálati sorszámmal dobta ki a nevüket a "rendszer".
ciprióta
2015. május 12. 04:45
pitiáner, kisstilü, bunkó nemzet, hunázsiai gondolkodásmóddal....ezek vagytok ti otthon pöcsfejek...LOL, ennek megfelelő szinvonalu a nemzeti elitetek is ...
Brókerkormány
2015. május 11. 23:27
Forsz [Hozzászóló kiszűrése] 2015. május 11. 23:07 - DK:"Miből gazdagodott meg Orbán?" - Miért? talán GAZDAG?? - én észre sem vettem. De a mértszaros felcsúti gázszerelő annál jobban Képzeld hogy meglepődhetett mikor egyik nap hazajött a gázszerelésből és 8 MILLIÁRD Ft-ot talált a bankszámláján Azóta se érti, hogy fizethetik igy meg a magyar gázsszerelőket:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!