A honvédelmi miniszter kiemelte: a Gripenek 2014 októbere óta részt vesznek a szlovén légtér védelmében is. A balti légtér védelmének biztosítására szóló felkérés a Magyar Honvédség légierejének magas szintű felkészültségét, és Magyarország NATO-ban való elkötelezett részvételét igazolja – mondta Hende Csaba, ugyanakkor – hangsúlyozta – a balti országok légtérvédelmének ellátása mellett a magyar légtér biztosítása is garantált lesz.
A litván védelmi miniszter arról beszélt, hogy a két ország közötti földrajzi távolság ellenére szoros történelmi kapcsolat van köztük. Ezek között példaként kiemelte a bátor magyar huszárokat, és kitért továbbá arra is, hogy Báthory István volt, aki Vilnius első, és a térség legrégebbi egyetemét alapította.
A két miniszter az aktuális védelmi és biztonságpolitikai témák között kitért az ukrán válság kezelésének kérdésére is. Megvitatták a tavaly szeptemberi NATO-csúcson tett vállalásokat, s hogy milyen további lépésekre lehet szükség a térség biztonságának érdekében.