Nagyon reméljük, hogy Ön, mint a »Károly díj« birtokosa, változtatni akar ezen a helyzeten.
Ha már a keddi ülés témája Magyarország, kérjük, essék szó az ország sikereiről is. 2010 után a magyarok visszafizették hiteleiket, kijöttek a csőd közeli helyzetből. Gazdaságunk az Unióban az egyik legmagasabb GDP növekedést könyvelheti el. Az ország adóssága csökken, a foglalkoztatottság folyamatosan nő.
Az egyéni és közösségi szabadság jogok érvényesülnek, a kormányzat és a választók viszonya kiegyensúlyozott, szemben a 2006 és 2010 közötti brutális hatalmi fellépésekkel. Nyomatékosan kérjük, hogy a magyarországi demokrácia helyzetének elemzése során az EP ülés résztvevői vegyék figyelembe: a magyar választópolgárok szabad véleménynyilvánítása nemcsak a magyar kormánynak, hanem Önöknek is szól.
Le kell jönniük az elefántcsonttoronyból a földre. Az Unió berozsdásodott gépezetét generálozni kell!
Az európai közösség alapítása óta hosszú idő telt el. Az Alapszerződés és a sok tekintetben elavult jogszabályi rendszer a későbbi belépők érdekeire is figyelemmel reformálásra szorul. Ugyanakkor őrködni kell az EU törvényeinek betartatásán, de ez nem történhet kettős mérce alkalmazásával.