Barna Margit, a MigSzol aktivistája emlékeztetett: a nemzeti konzultáció 900 millió forintba került, az összeg – tette hozzá – körülbelül a fele annak, amelyet az állam évente az egész menekültügyre költ. Kijelentette: a rendezvényt szervező csoport azt akarja, hogy ne csak a menekülteknek, hanem a melegeknek és a leszbikusoknak se kelljen félniük Magyarországon. Követeléseik között szerepel továbbá az oktatás és az egészségügy fejlesztése. „A MigSzol azt akarja, hogy ne rendőrállamot építsen a kormány, hanem mindannyiunk szociális és befogadó köztársaságát” – hangsúlyozta.
A rendezvény a Deák Ferenc téren kezdődött, majd a résztvevők a Hercegprímás utca és a Szabadság tér érintésével a Kossuth Lajos térre, végül pedig az pesti alsó rakpartra vonultak. A Duna-parton a magukkal hozott nemzeti konzultációs kérdőívből papírhajókat hajtogattak és azokat a rakpart lépcsőjén helyezték el. A tüntetésen külföldiek is részt vettek, az egyik általuk tartott transzparensen az volt olvasható: „No one is illegal”. A magyar nyelvű táblák egyikére azt írták: „Jézus is egy migráns”, egy másikra pedig, hogy „A migránsok nem bűnbakok”.