A kormányt kérdezhetik a képviselők

2015. május 19. 07:45

Ezen a héten sem vitákat, sem határozathozatalokat nem tart a parlament, a képviselők kedden viszont egyebek mellett az elektromos közlekedésről, a devizahitelesek és az ápolók helyzetéről, illetve a tömegközlekedés áfacsökkentéséről kérdezik majd a kormány tagjait.

2015. május 19. 07:45

Az Országgyűlés ma fejezi be kéthetes ülését, a képviselők kérdéseket, azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormánynak. A Ház ülésnapja 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket a képviselőknek a kormányhoz címzett kérdései és azonnali kérdései követnek. A márciustól alkalmazott új parlamenti munkarendnek megfelelően az ülés második hetében ezúttal sem tartanak vitákat, illetve nem lesznek határozathozatalok.

A parlament honlapján elérhető információk alapján ma a fideszes Völner Pál az elektromos közlekedés magyarországi jövőjéről kérdezi majd a fejlesztési minisztert. A szocialista Tukacs István a nemzetgazdasági minisztertől vár majd válaszokat a devizahitelesek helyzetével kapcsolatban, míg a Jobbik padsoraiból Egyed Zsolt az ápolók „semmibevételéről” kérdezi az emberi erőforrások miniszterét, az LMP-s Sallai R. Benedek pedig a tömegközlekedés áfacsökkentését sürgeti majd. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!