Schiffer: Magyarország ismerje el az örmény népirtást!

2015. április 24. 13:36

Az LMP társelnöke szerint itt az ideje, hogy az Országgyűlés határozatban ismerje el, hogy 1915-ben népirtás folyt az örmények ellen. Schiffer András szerint ennek el nem ismerése gyengeségről árulkodó történelemhamisítás, a megbocsátás fő akadálya.

2015. április 24. 13:36

Az LMP szerint ideje, hogy Magyarország hivatalosan is elismerje, népirtást követtek el az Ottomán Birodalomban élő örmények ellen 1915-ben. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnök-frakcióvezetője pénteki közleményében azt írta: a tragikus eseményekben egy-másfélmillió keresztény vallású örmény veszítette életét, a 20. század első, „iparosított módszertanú genocídiuma” számtalan hasonlóságot mutatott a későbbi holokauszttal. Az LMP egy ezt kimondó határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé – közölte.

Hangsúlyozta, hogy az LMP egyetért az Európai Parlament határozataival és több mint húsz ország, valamint Ferenc pápa állásfoglalásával: száz év után nem lehet tovább tagadni a nyilvánvalót, „az örmények szisztematikus kiirtására tett kísérletet” az Ottomán Birodalomban 1915-ben. Ennek el nem ismerése gyengeségről árulkodó történelemhamisítás, a megbocsátás fő akadálya – tette hozzá Schiffer András.

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2015. április 25. 22:54
Muszáj ez nekünk minden ország múltjába beleavatkozni? Magyarok Trianonját mikor ismerik el?
Fakutya Vigyora
2015. április 25. 11:53
Siffer figyelmébe. http://www.jns.org/latest-articles/2014/12/8/anti-semitism-in-armenia-a-clear-and-present-danger
Senye Péter
2015. április 25. 11:33
Örményországban lett először államvallás a kereszténység. Ezért minden megbecsülést megérdemelnek. Valamikor a Kaszpi-tengertől a Földközi-tengerig terjedt országuk. Megértjük elvesztése iránti érzelmeiket. Szenvedéseikben együtt érzünk velük. Reméljük, hogy a török állam módot talál a megbékélésre. De napi politikai ügyet nem kell csinálni belőle.
illesl
2015. április 25. 09:02
Idáig Schiffert egy jó politikusnak tartottam. Nem árulok vele egy gyékényen, soha nem szavaznék rá. De ezzel az ostoba népirtásos nyilatkozatával kiverte nálam a biztosítékot. Miért kell nekünk ebben állást-foglalni? Schiffer miért nem azt kezdeményezi: a madéfalvi veszedelmet nyilvánítsák népirtásnak és Ausztria kérjen bocsánatot? A magyaroknak nagyon jó kapcsolata volt az örményekkel, Erdélyben befogadták, templomaik épültek Csíkszépvízen, Erzsébetvárosban, Szamosújvárott, Gyergyószentmiklóson... Hazánk történelmének kíválóságai között ott találhatók az örmények, vagy leszármazottaik. Szeretem az örmény embereket! Ott vannak a törökök. Ugyan a 150 éves megszállás nem túl jó emléket hagyott, illetve a habsburg történet írás befeketített bizonyos vonatkozásokat, de a törökök rokonaiknak tartanak. Az orosz földgáz csapja most Oroszország és Törökország kezében van. Miért akarja alattomos módon megakadályozni a magyar-török közeledést Schiffer... Vélhetően azok kedvéért, akik ellenzik a Déli Áramlat megépítését. Magyarország tisztelje és szeresse az örmény népet. Van miért! Magyarország ápoljon jó kapcsolatot a törökökkel, adott esetben pedig legyen közvetítő a két nép között. Hagyjuk ezt az ostoba utólagos elítéléseket! Ha pedig már mindenképp el kíván ítélni valakit, kezdje velünk, értem alatta a magyarírtásokra hívja fel a figyelmet egy magyar politikus. Seperjen itt és ne az Ararát környékén!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!