Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el az Illatos úti telephelyen, ahol mintegy 2800 tonna hulladékot helyeztek el illegálisan. A költségeket 1,1 milliárd forintra becsülte, amelyet – mondta – a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell megelőlegeznie, ezt követően pedig ez az összeg a felszámolás alatt lévő vegyiművek vagyonából követelésként érvényesíthető.
A veszélyes hulladék elszállítását már több ellenzéki párt is szorgalmazta. Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi önkormányzati képviselője a sajtótájékoztató után újságíróknak azt mondta, márciusban kezdett foglalkozni a kérdéssel, egy bejárás után lett sajtóvisszhangja az ügynek. A képviselő óriási sikernek nevezte, hogy alig három hét alatt megoldást találtak, ugyanakkor hiányolta, hogy a talajvíz és a talaj kármentesítésével egyelőre nem foglalkoznak, ez szerinte legalább akkora probléma, mint a veszélyes anyagok tárolása.