Megharagudtak az MSZP-s nők Gyurcsányra, mert a korrupcióról beszélt

2015. április 24. 11:46

Levelet írt az MSZP nőtagozata a DK elnökségének, amiért Gyurcsány Ferenc a tapolcai kampány hajrájában a Figyelőnek arról beszélt: biztosan egyeztetett a kétezres években Puch László és Simicska Lajos a „hetven-harminc százalékokról”. A szocialista nők szerint Gyurcsány kárt okozott az MSZP-nek – írja az Index a birtokába került levél alapján. A DK elnöksége nem is akar a levélre válaszolni a portál szerint.

2015. április 24. 11:46

Gyurcsány Ferenc a tapolcai időközi kampányhajrájában adott interjút a Figyelőnek, amelyben többek között a politikai korrupcióról is beszélt és azt mondta: biztosan egyeztetett Puch László és Simicska Lajosa kétezres években a „hetven-harminc százalékokról”. A kapcsolat létezésére egyszer egyértelmű jelzést is kapott Puchtól – mondta Gyurcsány.

Az MSZP nőtagozata levelet írt a múlt héten a DK elnökségének az interjú miatt – írja az Index. A portál birtokába került levélben a szocialista nők azt írják: nem értik az interjúnak sem az időzítését sem a motivációját. „A cikkben leírtak minimum megkérdőjelezhetőek, de azt kell, hogy mondjuk inkább feleslegesek és sajnálatunkra, meglehetősen gyanúsak” – fogalmaznak, valamint értetlenségüket fejezik ki, hogy miért egy közös kampány közepén „a DK és az MSZP közös jelöltjének esélyeivel mit sem törődve” adta Gyurcsány az interjút.

A levélben a nők kifejtik, hogy szerintük Gyurcsány nem tudott túllépni azon a korszakon, amikor ő vezette az MSZP-t. Erről a korszakról egyébként az a véleménye az MSZP nőtagozatának, hogy az sajnos nem illeszkedik szervesen a párt múltjába és és a keletkezett kárt közösen kellett kezelniük a közösségük és még inkább a szavazóik érdekében. 

A nőtagozat választ vár a DK elnökségi tagjaitól, hogy egyetértenek-e az interjú témájával és időzítésével, és támogatták-e annak publikálásában Gyurcsányt. Afelől is érdeklődnek, hogy kell-e ezek után változtatni a DK és az MSZP között fennálló szövetségi stratégián. 

Az Index DK-s forrásoktól úgy tudja, hogy az elnökség nem fog a levélre válaszolni.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. április 24. 16:15
http://mszp.hu/szervezet/notagozat 20 elnökségi tag. Botox hiányzik.
Droite
2015. április 24. 14:50
" valaszt var a DK elnoksegi tagjaitol, hogy egyetert- e Gyurcsannyal...". Ez a kerdesfelteves eleve ertelmetlen, a DK elnoksege az egyszemelyben a futobolond a korulotte levok csak megelhetesi " politikusok" akik a fonok szelarnyekaban laviroznak, kiegeszulve egypar volt szadeszos koporsoszokevennyel.
Horst_Tappert
2015. április 24. 14:30
"A szocialista nők szerint Gyurcsány kárt okozott az MSZP-nek" És ehhez nektek 7 év kellett, hogy felismerjétek?
Eltünt
2015. április 24. 14:10
JÖN A FŐGÁZ ,KEDVES ELVTÁRSAK FELÉ VEZETŐ PÉNZCSAP BEZÁRULT ,KÜLFÖLDI MULTI AZ ORSZÁGUNKBÓL NEM VISZI KI A HASZNOT ,HANEM A MAGYAR GAZDASÁGBA LESZ VISSZAFORGATVA. .elvtársak.. ! ! ! Ez már igazi ok, egy jó kis tüntihez... 27,6 % gáz ár csökkenés.! ! ! ! ! ..... Az ember esze áll meg.. Ti ezt fordítva csináltátok.... csak nem hagyjátok magatokat. Feladta az E.On, befejezik a lakossági gázszolgáltatást. Lemond az ország második legnagyobb szolgáltatója a többek között a rezsiharc miatt is masszívan veszteséges lakossági gázszolgáltatásról, írja a Hvg.hu. Az E.On mindezt úgy jelentette be, mint az új üzleti stratégiájának következő lépését. A cég a vállalati ügyfeleket továbbra is kiszolgálja, és a lakossági áramszolgáltatásról sem mond le. A cég nem mondja ki, de a lakossági gázüzletág veszteségének oka egyértelműen a rezsicsökkentés. 2013 elején 10 százalékkal csökkent a lakossági gáz ára. 2013 nyarán újabb, 11,1 százalékos csökkentés következett, azután 2014 áprilisában még egy 6,5 százalékos rezsicsökkentés jött. Az E.On ma be is jelentette Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak, hogy kérik, vonják vissza az egyetemes gázszolgáltatói engedélyüket. Így most a hivatal fog ajánlatot kérni a többi cégtől az ügyfelek átvételére. http://fn.hir24.hu/gazdasag/2015/04/24/feladta-az-e.on-befejezik-a-lakossagi-gazszolgaltatast
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!