Jogerősen elítélték Hunvald Györgyöt, de már nem kell ülnie

2015. április 24. 14:48

Hűtlen kezelés bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélte a bíróság Hunvald Györgyöt, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármesterét. Hunvaldnak azonban mér nem kell börtönbe mennie, mert a büntetést már előzetes letartóztatásban kitöltötte.

2015. április 24. 14:48

Jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla Hunvald Györgyöt, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármesterét az önkormányzat nevében kötött, valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt. A táblabíróság hűtlen kezelés bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a politikust, aki nem vett részt a tárgyaláson. Az ítélőtábla mintegy 34 millió forint kártérítés megfizetésére is kötelezte a vádlottat.

Az elmúlt években több eljárás is folyt a számos bűncselekménnyel – köztük vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, csalással és hűtlen kezeléssel – is megvádolt Hunvald Györggyel szemben, aki 1998-tól Budapest VII. kerületének alpolgármestere, 2002-től pedig polgármestere volt.

A szocialista politikus ellen indult egyik ügyben a Fővárosi Törvényszék hozott – másfél év börtönbüntetést kiszabó – elmarasztaló ítéletet. Ezt másodfokon a Szegedi Ítélőtábla bírálta el, és egyes cselekményekben az elsőfokú ítélethez képest a bűnösség kérdésében eltérő döntést hozott. Az úgy ezért harmadfokon a Kúria elé került, amely öt, hűtlen kezeléssel kapcsolatos vádpontot elkülönített, a rájuk vonatkozó másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és a Szegedi Ítélőtáblát új eljárásra kötelezte. A többi cselekményt a Kúria elbírálta, és Hunvald Györgyre egy év szabadságvesztést szabott ki.

A hatályon kívül helyezés azért történt, mert időközben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) szintén hűtlen kezelés miatt folyt eljárás, azt – a vád szerint – ugyanazon önkormányzattal szemben, azonos időszakban követte el Hunvald György. A Szegedi Ítélőtábla egyesíthette volna a hűtlen kezeléssel kapcsolatos ügyeket, de ezt a táblabíróság nem tartotta célszerűnek. Időközben a PKKB-n indult ügyben jogerős felmentő ítélet született.

A Szegedi Ítélőtábla által pénteken másodfokon tárgyalt vádpontok szerint négyen az önkormányzattal kötött szaktanácsadói szerződések alapján – a polgármester tudtával – úgy kaptak havi juttatást, hogy ezért nem végeztek érdemi munkát. Az ötödik vádpont szerint pedig az önkormányzat úgy fizette ki Szabó Zoltán mobiltelefonjának számláit, hogy erre az akkor a kerület országgyűlési képviselőjeként dolgozó politikus nem volt jogosult.

Hunvald György az eljárás során ártatlannak vallotta magát. A táblabíróság szerint azonban az első fokú bíróság a terhelő bizonyítékok – vádlott-társak, tanúk vallomásai és telefonlehallgatások – alapján helyesen állapította meg bűnösségét. Hegedűs István tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, azokra, akik a köz bizalmával visszaélve közpénzre követnek el bűncselekményt, a törvény szigorával kell lesújtani. A táblabíróság ezért látta indokoltnak az első fokon kiszabott ítélet súlyosítását.

Fülöp Tamás, Hunvald György védője a tárgyalás után újságírókkal azt közölte, hogy a mostani büntetést és a korábban a Kúria által – hivatali visszaélés miatt – kiszabott egyéves szabadságvesztést összbüntetésbe kell foglalni. Ennek szabályai alapján az egykori erzsébetvárosi polgármesternek nem kell börtönbe vonulnia, mert a büntetést előzetes letartóztatásban kitöltötte. Az ügyvéd kifejtette, álláspontja szerint a táblabíróságnak – a Kúria egy 2009-es jogegységi döntésének megfelelően – meg kellett volna szüntetnie az eljárást, ezért az ítélettel szemben valószínűleg felülvizsgálatot kérnek.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2015. április 24. 21:29
Meg is büntették, meg nem is. Az ítélet azért annyi, mint az előzetes, hogy ne lehessen milliós kártérítési igénye. A kecske is jóllakott, meg a káposzta is megmaradt.
Akitlosz
2015. április 24. 16:36
Akit előzetesben sokáig fogva tartanak őt mindig elítéli a bíróság azért, hogy ne kelljen kártérítést fizetnie az államnak. Bár a jogerős ítélet nélküli hosszú fogva tartás biztos jele annak, hogy a vád gyenge lábakon áll.
Szent Viktor, a korruptak védőszentje
2015. április 24. 16:00
Áh, a régi szép idők, amikor még volt következménye a korrupciónak és a hatóság nem játsza a hülyét, mintha nem tudná, mi folyik ebben az országban.
balbako_
2015. április 24. 15:54
Attól még az marad ami: köztörvényes bűnöző (és szocialista szent!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!