DK: Budapesten már megvalósult a Fidesz-Jobbik koalíció

2015. április 30. 12:44

Gy.Németh Erzsébet szerint a Fidesz-Jobbik koalíciót bizonyítja, hogy két jobbikos előterjesztést is elfogadott a Fővárosi Közgyűlés, miközben más ellenzéki képviselő összbudapesti érdekeket szolgáló javaslatait viszont nem. A DK-s politikus azt is sérelmezte, hogy volt olyan egyeztetés, ahová Tarlós István csak a jobbikos Tokody Marcellt hívta meg.

2015. április 30. 12:44

A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a fővárosi közgyűlésben létrejött a Fidesz-Jobbik koalíciója – erről a párt elnökségének tagja beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Gy.Németh Erzsébet kijelentését azzal indokolta, hogy szerdán a Jobbik két előterjesztését is elfogadták. A közgyűlésben támogatták Tokody Marcell jobbikos képviselő indítványát, amelynek nyomán vizsgálat indulhat egy az egész Budapest területére kiterjedő ingyenes vezeték nélküli internetszolgáltatás (wifi) bevezetésének lehetőségéről. Ezt követően szintén a Jobbik előterjesztésére döntöttek arról is, hogy a közgyűlés a kormánynál kezdeményezi a jogosulatlan taxiszolgáltatás büntetőjogi szankcionálását.

A DK fővárosi önkormányzati képviselője kérdésre válaszolva azt mondta, más ellenzéki képviselő is nyújtott már olyan indítványokat, amelyek szintén összbudapesti érdekeket szolgálnának, azokat viszont a kormánypárti többség minden esetben válogatás nélkül lesöpri. Gy. Németh Erzsébet azt is sérelmezte, hogy Tokody Marcellt Tarlós István korábban meghívta egy egyeztetésre, amire „csak ő, mint jobbikos képviselő kapott meghívást”. Kérdésre válaszolva azt mondta, az ellenzéki képviselőkkel – a kerületi polgármesterek kivételével – a főpolgármester nem egyeztet.

Az ellen is felemelte a szavát, hogy Tokody Marcell illegális hulladéklerakónak minősítette azt a helyet, ahová a német megszállás áldozatainak Szabadság téren álló emlékműve elleni tiltakozásként helyeztek tárgyakat. Szavai szerint ezzel a politikus megsérti az áldozatok emlékét. Arra is kitért, hogy amikor arról kellett dönteni, hogy Tom Lantos egykori magyar származású amerikai politikusról közterületet nevezzenek el, a jobbikos képviselő azt mondta, Tom Lantos nevéhez csalás és háborús agresszió kötődik, illetve neki is köszönhető, hogy Irakban szinte megszűnt létezni az állam és az Iszlám Állam kegyetlenkedéseitől hangos a térség.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2015. április 30. 23:16
Ki az a Gy.Németh Erzsébet?
atila68
2015. április 30. 23:15
http://gondola.hu/cikkek/96147-De_mi_a_baj_az_Altusszal_.html
GV0917
2015. április 30. 19:12
A dundi Erzsikét csupán Az zavarja, Hogy bokáig süpped a Ligeti avraba. Haj ha Demszky állna, Esernyővel itten Térdig kutyaszarban, S nem a bécsi ringen... Az volna az igaz, Az volna trendi! Lehetne is vele Választást megnyerni!
Morgen
2015. április 30. 14:32
Erzsike sem agyban erős.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!