A Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön közölte, hogy vizsgálja: a TIG Kft. által a Hungária Értékpapír Zrt.-től vásárolt állami diszkont kincstárjegy vétele során történt-e olyan mulasztás, visszaélés, amely felelősségre vonást tesz indokolttá. A közlemény szerint a vizsgálat lezárultával, annak eredményéről tájékoztatják a közvéleményt. Az FM korábbi közleményében azt is tudatták, hogy a tárca vizsgálata tisztázta, hogy a Buda-Cash brókercégben a tárcának, intézményeinek, illetve az általa irányított cégeknek nem volt pénze. A Buda-Cash botrányt követően az FM szó szerint végrehajtotta a miniszterelnök utasítását – tették hozzá.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy egy fejlesztési banki hitelen keresztül a Miniszterelnökségnek, továbbá az FM-nek, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, valamint számos önkormányzatnak volt pénzügyi kapcsolata brókercégekkel. A miniszter ismertette, hogy az FM – egy háttérintézményén keresztül – 410 millió forintot helyezett el a Hungária Értékpapír Zrt.-nél, ez a pénz „odaveszett”. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ezt kérdésre válaszolva azzal egészítette ki: március 6-án értesítették az FM háttérintézményét arról, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél értékpapírban tartott vagyonát nem tudják visszafizetni.
A TIG Nonprofit Kft. (a korábbi Tartalékgazdálkodási Igazgatóság) 24 teleppel látja el feladatait az országban. Így a cég foglalkozik többek között raktározással, bérbeadással, gabonakereskedelemmel, de parkolóház- és üdülőműködtetéssel is. A társaság 100 százalékban állami tulajdonban van, a tulajdonosi jogokat a Földművelésügyi Minisztérium gyakorolja.