Nem mondhatjuk, hogy könnyű helyzetben volt az ETO Park. Egy 2010-es cikk megállapítása szerint „túlcsordul a pohár Győrben” és még sokáig nehéz lesz a kiskereskedelmi ingatlanok kihasználtságát bővíteni. A 2006-ban megnyitott Árkád központi fekvése például sok vásárlót elvett a kijjebb fekvő Plázától, ahová elsősorban a mozi miatt jártak ezután a győriek. Az ETO Park üzemeltetési igazgatója ekkor „fokozatos telítettségben” reménykedett, illetve abban, hogy a rendezvények népszerűvé teszik a létesítményt.
2010 nyarán nyílt a többek által is említett okmányiroda, amely ráadásul a hét minden napján nyitva tartott. Az okmányiroda mellett posta, illetve különböző szolgáltató cégek információs pontja is a komplexumban kapott helyet. Ezeken felül egy Alexandra könyvesbolt, egy gyógyszertár és egy azóta megszűnt CBA jelenthette a legnagyobb vonzerőt az épületben. Az „élménypark” funkciót különböző rendezvények (Da Vinci-kiállítás, Legó-kiállítás) odacsábításával, illetve gyerekeknek szóló kalandpark befogadásával próbálta megvalósítani a cég. A gyerekeknek a legnagyobb élményt egyébként a második szintről a földszintre vezető csúszda jelenti – tudtuk meg egy apukától, aki szintén leginkább az okmányirodát látogatja, amikor nem szülinapi zsúrra hozza fiát.
Ha jelenleg ránézünk az üzletközpont szintenkénti térképére, akkor azt láthatjuk, hogy a „fokozatos telítettséghez” fűzött remény hiú ábránd volt. A nyolcvan kisebb-nagyobb üzlethelyiségből negyvennégy üresen áll, de az ott feltüntetett Yakuza Fight Club például már nem is ott üzemel. A CBA is kivonult: „A bevásárlóközpont tulajdonosa azt ígérte évekkel ezelőtt, hogy bérlőkkel tölti fel a házat. Ez sajnos nem így történt” – nyilatkozta akkor a Kisalföldnek Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.
„A vicc az, hogy a parkolójában lévő bolhapiac viszont nagyon pörög” – mondja nekünk a közelben lakó egyetemista. És tényleg: a vasárnaponkénti kirakodós vásár győriek ezreit vonzza az ürességtől kongó ETO Park parkolójába. És hogy mi szükség volt akkor a beruházásra? Erre senki sem tudja a pontos választ, de találgatni a helyiek is tudnak. „Mindenki azt mondta az építéskor, hogy egy kurva nagy pénzmosás lesz” – állítja egy helyi vállalkozó.
Pedig Orbán Viktor is szerette az ETO Parkot