Teleplakátolták a békéscsabai Fidesz székházát

2015. március 19. 16:55

„Hazaárulók!” – többek között ilyen feliratú plakátokkal ragasztották tele tüntetők a békéscsabai Fidesz székházát március 15-én. A párt közleményben ítélte el a cselekedetet, főleg mivel kiskorúak is voltak a húsz fős társaságban. „Ők milyen példát kaptak ettől az akciótól?” – kérdezte a párt.

2015. március 19. 16:55

Március 15-én este egy húszfős társaság különböző plakátokkal ragasztotta tele a békéscsabai Fidesz székházát – írja a beol.hu. Az egyiken a „Hazaárulók!” felirat volt olvasható, több másikon a „Fidesz”-felirat egy férfi ivarsejtben ábrázolva.

A helyi Fidesz közleménye szerint térfigyelő kamerák rögzítették az esetet, ezeken a felvételeken tisztán látszik, kik vettek részt benne. Köztük volt Körömi János Géza, a békéscsabai önkormányzat Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottságának külső tagja is. Körömi egyébként az Együtt helyi választókerületi elnöke, tavaly ősszel Békéscsabán képviselő-jelölt volta békéscsabai hetedik választókerületben. A Fidesz szerint azért nem volt etikus az ő részvétele, mert kiskorúak is voltak a csoportban. „Ők milyen példát kaptak ettől az akciótól?” – kérdezték a közleményben.

Mélységesen elítélem a nemzeti ünnepünkön történt cselekményt, azokat a felnőtteket, akik Petőfiék szellemiségét sutba dobva, gyerekeknek azt a példát örökítik, hogy a megoldás ilyen egyszerű, ha nem tetszik valami, nem kell párbeszédet gyakorolni, elég sötétedés után összecsúfítani annak a portáját, akivel nem szimpatizálunk” – reagált a beol.hu szerint Vantara Gyula, a Fidesz a választókerületi elnöke.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rongálás gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Körömi: Nekem nincs mit szégyenkeznem

Körömi János reagált a Fidesz közleményére. Szerinte neki nincs miért szégyenkeznie, mivel március 15. az elnyomás elleni küzdelem napja, és szerinte „most az Orbán-rezsim illiberális elnyomásában élünk”. „Önök elképesztően és törvénytelenül gyarapodnak, addig milliók szegényednek el, egyre reménytelenebbül hazánkban” – tette hozzá az Együtt politikusa.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2015. március 20. 11:46
Ugyan mit mennyit lophat a Fidesz még is euban első helyen vagyunk a növekedésben ,még lehet van mit lopni ezek után .Képzeljük el akkor mennyit lopott az mszp-szdsz kormánya 8 év alatt csődbe kormányozták az országot adósságot felszedegették korlátlanul,béreket nyugdíjakat csökkenttették ,hova lett az a sok pénz a növekedés legalább a mostani Orbán kormányzása szintjének eléréséhez. .
áfonya
2015. március 20. 11:40
ElÍtélni kell a bíróságon .Miért nem kapkodják el a plakát ragasztókat statárium alá venni azonnali ítélet ,ragasztók bizonyítsák be a hazaárulás ,egyelőre a ragasztók bérencei a hazaárulók ,külföldi támogatással mocskolják a magyar népet az országot ,és még is szeretnek élni a "mocsokban",el lehet menni .
liberálzöld.
2015. március 20. 08:59
Fidesz példát követve: 'Aki hazaáruló, az vállajja is fel!
liberálzöld.
2015. március 20. 08:55
Tán azt, hogy meg kell nevezni a hazaárulókat? "Ők milyen példát kaptak ettől az akciótól?"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!