Nyolcadszorra sem oldották meg az ügynökkérdést

2015. március 18. 10:31

Ismét hiába próbálkozott az ügynökös javaslatával Schiffer András. Az Index képviselőket kérdezett, hogy mikor oldják meg az ügyet.

2015. március 18. 10:31

Hoffmann Rózsa szerint most más aktuálisabb problémák vannak, Gulyás Gergely pedig azt mondta: egyfolytában az ügynökügyön dolgoznak. Rétvári Bence kifejtette: minden érintett áldozatnak a kezébe adták a döntést, hogy nyilvánosságra hozzák, őket ki figyelte meg.

Lejárt az idő már emögött. Eltelt 25 év a rendszerváltás óta, ha eddig ezt nem sikerült megoldani, akkor fölösleges bolygatni” – mondta Kerényi János fideszes képviselő.

Schiffer András az Indexnek úgy nyilatkozott: igyekeztek komolyan venni azokat a kritikákat, amiket eddig a Fidesz tett a javaslattal kapcsolatban. Így most már a fókusz egyértelműen „nem a bezsarolt spicliken van, hanem azokon, akik a régi állambiztonság parancsnoki hídjain álltak” – tette hozzá. „Senki nem azt követeli, hogy magánügyeket, vagy nemzetbiztonsági titkokat tegyenek közzé, viszont ezt az egész játékot, ami itt negyedszázada folyik, például most Simicska részéről, azt be kéne fejezni.” Schiffer szerint a Fidesznek is ez az érdeke.

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sagramor
2015. március 18. 21:22
vérlázító.
Senior
2015. március 18. 19:25
"Rétvári Bence kifejtette: minden érintett áldozatnak a kezébe adták a döntést, hogy nyilvánosságra hozzák, őket ki figyelte meg." Ja, és eddig egy sem mondta, hogy igen? De-de, egy mondta, a Simicska.
komondor
2015. március 18. 14:50
h
komondor
2015. március 18. 14:50
Egy rakat spicli leget a fideszben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!