Lázár: Lesz megoldás a paksi üzemanyag-ellátási ügyben

2015. március 24. 20:57

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint minden akadály elhárult a megoldás elől Paks 2 fűtőanyag-ellátásával kapcsolatosan. Lázár János közlése szerint a finn példa alapján rendezik majd a paksi üzemanyag-szállítási szerződést. A miniszter megerősítette: tényleg beperlik a Financial Times-t, amiért a lap azt írta, hogy blokkolta a paksi beruházást az Európai Bizottság.

2015. március 24. 20:57

Minden akadály elhárult a megoldás útjából a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges fűtőanyag-ellátási megállapodással kapcsolatban – mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában kedd este, miután tárgyalásokat folytatott Miguel Arias Canete klíma- és energiaügyi biztossal Brüsszelben.

A miniszter elmondta, hogy Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára Luxembourgban tárgyalt a nap folyamán a megállapodást jóváhagyni hivatott Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) illetékeseivel, és sikerült minden kérdést tisztázni, a kifogásokat eloszlatni és parafálni a megállapodást.

Lázár János tudatta: Canetével abban állapodtak meg, hogy rövid időn belül az Európai Bizottság is lezárja a kérdést. „Az Európai Bizottság észrevételeit Magyarország elfogadta, a finn modell alapján rendezzük a paksi atomerőmű kapacitásfenntartásának üzemanyag-szállítási szerződését” – fejtette ki a miniszter. Arra is kitért, hogy a megállapodás részeként Magyarország 10 évre biztosít majd lehetőséget az orosz félnek arra, hogy fűtőanyagot szállítson az építendő reaktorokba. Ez Lázár János szerint az oroszok számára is teljes mértékben elfogadható.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: az egyezség nagy jelentőségű, mert tavaly januárban Brüsszel azzal a feltétellel vette tudomásul a magyar-orosz megállapodást, hogy a fűtőanyag-szállítás, a versenyjog és az állami támogatások terén az uniós jognak érvényesülnie kell. „Sikerült találnunk egy olyan megoldást, amellyel a magyar fél is nyertes, és az európai jog is érvényesül” – fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: jó megoldás körvonalazódik.

Két héttel ezelőtt a Financial Times brit politikai, gazdasági napilap arról írt, hogy Brüsszel a döntéssel „blokkolja” a beruházást, amit másnap az Európai Bizottság szóvivője cáfolt, arra hivatkozva, hogy a testület csak a fűtőanyag-szállítási megállapodással foglalkozott. Az MTI kérdésére a politikus megerősítette: el fogják indítani a pert a lap ellen.

Ha ezt a megoldást elfogadják, akkor ez élő cáfolata annak, hogy az Európai Bizottság blokkolná a paksi atomerőmű kapacitásbővítését és fenntartását” – szögezte le Lázár János.

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2015. március 25. 09:23
Űnnepeljünk, elvtársak, a magyar energiaszolgáltatás továbbra is 100%-ban függ a testvéri szovjetúniótól, a következő 30-40 évre ezt már garantáltuk! Hiába volt a hanyatló nyugati kapitalizmus aknamunkája, győztünk! Nem lennék most a kapitalisták helyében!
KannibálTatárÚr
2015. március 25. 08:44
"A Bizottság Paks esetében a hazai feljelentések sorozata miatt Volt kénytelen foglalkozni ezzel"... És a magyar államnak nincs módja az ilyen feljelentőket móresre tanítani? Milyen állam az, amelyik saját területén megengedi az állam érdekei elleni tevékenységet? Néhány feljelentőt pár millíárdos kártérítés fizetésére kellene itélni és elmenne a kedvük a disznóságoktól. Milyen rendszer az, ahol néhány, az állam pénzéből élő szabotőr nyugodtan tevékenykedhet? Az állam pedig továbbra is fizeti őket... Jávor az EU-ban nyiltan támadja Mo. érdekeit. De nincs egyedül.
liberálzöld.
2015. március 25. 07:43
Remélem a szállodaszámlák meg vannak, Jani!
hátakkor
2015. március 25. 07:30
Ahogy a székely mondás tartja, az asszony nem ember, a sör nem alkohol, a fűtőelem nem játék. Lehet tendereztetni, ha senki más nem tud olyan fűtőelemet, mint ami belevaló. Oroszok el is viszik a kiégett elemeket az Ural mögé, jó lesz még atomfegyverhez, pihentetik és csak jóval később kerül a Mecsek gyomrába. Westinghouse is bepróbálkozott ukránoknál, cseheknél gondok voltak a kazettáikkal. Nyomtatógyárakkal nem foglalkozik az Euroatom, ott is csak elvileg tehetsz be nem gyártótól eredő patront. Muterom "spórolt", utántöltött patronnal, vehettem új nyomtatót. A fűtőanyagról még annyit, hogy 1 kg urán tartalmaz annyi energiát, mint a Szél Berniéknek oly kedves 20 tonna szén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!