Külügy: Nincs diplomata-útlevele Habonynak és Vidának

2015. március 25. 11:02

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közlése szerint már eljuttatták Szél Bernadett LMP-társelnök jogi képviselőjének a választ az ellenzéki politikusnak a diplomata-útlevelekre vonatkozó kérdésére. Közölték: Vida Ildikó, Habony Árpád és Heim Péter nem rendelkezett és jelenleg sem rendelkezik diplomata-, illetve külügyi szolgálati útlevéllel.

2015. március 25. 11:02

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán arra reagált, hogy Szél Bernadett kedden közölte: pártja első fokon pert nyert a tárcával szemben, és a döntés arra kötelezi a minisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra, rendelkezett-e, és ha igen, milyen okból Habony Árpád, Vida Ildikó, Heim Péter és Giró-Szász András diplomata-útlevéllel.

A KKM mindezzel kapcsolatban azt írta: Szél Bernadett kérdését illetően semmi takargatnivalójuk nincs, a kért adatokat kiadják. Az adatszolgáltatás eddig csak egy jogtechnikai kérdés tisztázatlansága miatt nem történt meg – tették hozzá. Úgy fogalmaztak, a KKM meg kívánta adni a választ a feltett kérdésre, ezért kedden a bírósági döntéstől függetlenül eljuttatták azt Szél Bernadett jogi képviselőjének.

Közölték: az érintettek közül kizárólag Giró-Szász András korábbi miniszterelnöki biztos, jelenleg kormányzati kommunikációért felelős államtitkár rendelkezett 2014. november 30-ig érvényes diplomata-útlevéllel. Vida Ildikó, Habony Árpád és Heim Péter nem rendelkezett és jelenleg sem rendelkezik diplomata-, illetve külügyi szolgálati útlevéllel – közölték.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vlagyimir Iljics
2015. március 25. 20:00
Nyilvánvalóan, ez a 5 hónap arra kellett, hogy nyomtalanul eltüntessék, az önkényesen, jogtalanul - azaz köztörvényes nemzetellenes bűncselekménnyel (tehát hazaárulással) - kiadott diplomata útleveleiket... hajrá orbanisztán hajrá abszurdisztán
Igo-Vandar
2015. március 25. 16:10
No Bernike, akkor most lehet beballagni a Nagy Imre térre, leadni tárolásra a diplomata útlevelét. Merthogy hivatalos ügyben éppen nem tartózkodik hivatalos úton külföldön - és ez a szabály. Nem ám dipi útlevéllel turistáskodunk a világban, az immunitás látszatát keltve, különböző dipi mentességékre/kedvezményekre, vízummentességre/ingyenességre játszva...
oskar
2015. március 25. 13:36
Gyurcsánynak viszont van. Ő mondta Kálmán Olgának. Neki jár???
Selamat
2015. március 25. 13:02
Akkor ez is letudva. Jöhet a következő zellenzéki ordibálás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!