Egy tanulmány, ami „nincs”

„Mindezt csak azért bocsátom előre, mert a vasárnapi nyitva tartás nálunk már-már ideológiai kérdéssé vadult. Pedig nem az. Kényelmi kérdés, szabadidő kérdés. Ami viszont rossz vért szül, az a kényszer. A magyar ember nem szereti, ha különböző elméletek nyomán ráerőltetnek valamit. Talán éppen azért, mert nálunk a lehetőségek eléggé megszabottak nemcsak a szegényeknek, hanem az alsó középosztálynak és a polgárnak is. (A felső tízezer nem a vasárnapi bevásárlás engedésén vagy tiltásán tipródik.) A rendszerváltás óta politikailag szabadok vagyunk, de az életünk erős egzisztenciális korlátok közé van szorítva. Az osztrák nyugdíjas aközött választ, hogy földközi-tengeri hajóútra menjen, vagy inkább meglátogassa az újjávarázsolt Prágát. A magyar nyugdíjas jó, ha arról dönt, gépsonkát vegyen-e, vagy parizert. Politikusainknak tudniuk kellene, hogy ahol az életet átívelő döntési skála szűk, ott az egyes ember toleranciaszintje alacsony. A vasárnapi üzletbezárás tapasztalataim szerint még azokat is bosszantja, akik egy hónapban egyszer ha vásárolnak ezen a napon.

Az emberi cselekedeteknél az észérvek mindig számítanak, de sosem csak azok döntenek. Ezért mindig meglepődöm, amikor komoly apparátussal bizonygatják politikai vagy gazdasági elemzők, mi hasznos, mi ésszerű. Mintha csak az számítana. Elemzések? Hatástanulmány? Az ma nem divat. Pedig sok feszültséget kioltana, ha a lakossági igényekre vonatkozóan lennének előzetes fölmérések, elemzések.

Nem akarnánk Varga Mihály orra alá dörgölni, de ami tény, az tény: tavaly novemberben a nemzetgazdasági miniszter még nem támogatta a KDNP javaslatát, miszerint vasárnaponként ne nyithassanak ki az áruházak. Idén januárban már támogatta. Tavaly még úgy tudtuk, hogy a KDNP elképzelése volt a vasárnapi bezárás, pár napja viszont Rétvári Bence (KDNP) azt nyilatkozta, hogy ez nem is az ő ötletük volt, hanem egy szakszervezeté, amely pártoknál házalt az écával, amely a KDNP-nek megtetszett.”