A Kamara elnöke leszögezte: a könyvvizsgálók olyanok, mint a partjelzők a focimeccsen. Szólnak a bírónak – adott esetben az MNB-nek – ha szabálytalanságot látnak, de piros lapot adni, kiállítani már nem tudnak.
A riporter felvetette, hogy a Buda-Cash könyvvizsgálatot végző cég, a Gyimesi és Társa a Kamara könyvvizsgálója is volt, de a brókerbotrány után hirtelen leváltották. Lukács azt mondta: nem ezért váltották le, hanem mert lejárt a megbízása és újat választottak. Arra a felvetésre, hogy ez a kis könyvvizsgáló cég a brókerbotrányban érintett több cégnek, például a Hungária Értékpapírnak is dolgozott, Lukács azt mondta: nem az a lényeg, hogy kicsi vagy nagy cég, hanem hogy a standardeknek megfeleljen.
A könyvvizsgálók nem tételesen ellenőriznek, hanem csak mintavétel alapján dolgoznak. Nem tudják egy cég összes iratát megvizsgálni, így nem tudnak abszolút bizonyossággal nyilatkozni – mondta Lukács. Ahhoz, hogy a mintában találnak-e gyanús dolgot, nagy szerencse kell, valamint elismerte, hogy szubjektív elem is van ebben, és a könyvvizsgálók módszerei a csalók számára sokszor kiszámíthatók. Néhány millió vagy tízmillió még ráadásul hibahatáron belül van egy nagy cégnél – tette hozzá.