Fidesz: Aki provokál, vállalja is fel!

2015. március 19. 19:11

A Fidesz nem ért egyet Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökével, a párt szerint arcukkal és nevükkel is vállalniuk kell a tettüket azoknak, akik provokátorként bénítják meg egy város életét vagy jelennek meg békés rendezvényeken.

2015. március 19. 19:11

Az adatvédelmi biztos újságírói megkeresésére csütörtökön azt közölte: a magánszemélyek esetében a hatályos jogszabályok nem biztosítanak lehetőséget arra, hogy a rendezvényeken készült felvételeket továbbítsák abból a célból, hogy a képekből valamely szervezet adatbázist hozzon létre, például a provokátornak tartott személyek listáját.

Arra reagált, hogy Böröcz László, a Fidelitas elnöke szerdán bejelentette: provokátorfigyelő csapatot alakítanak, mert mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni mások rendezvényét. Egyúttal arra kért mindenkit, aki provokátorokat ismer fel, hogy küldje el nekik a nevüket, képüket.

Az adatvédelmi biztos állásfoglalására reagálva a Fidesz közleményében azt kérdezte: mi titkolnivalója van azoknak, akik provokátorként lépnek fel? Hozzátették: arcukkal és nevükkel is vállalniuk kell a felelősséget azért, hogy a békésen ünneplő emberek nyugalmát próbálták megzavarni és a Lánchíd lezárásával több tízezer embernek okoztak bosszúságot és kárt.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2015. március 20. 11:51
Sötétben bújkáló ellenforrradalmárok
VakzKommondor
2015. március 20. 10:19
ÉS ki mondja meg, hogy ki provokál? A népbiztos? a focista maga? Vagy ki? Engem az összes elbaszott kormánytag, és kézi vezérelt faszkalap főügyész provokál, úgyhogy írhatjátok is a listára. Biztos hagyott helyet a kubatov.
szintiboj
2015. március 20. 09:56
:D
liberálzöld.
2015. március 20. 09:01
Aki geci, az vállalja is fel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!