A nemzetközi katonai missziókban való részvételünk mellett érvelt Hende

2015. március 04. 11:42

A honvédelmi miniszter szerint a magyar katonák nemzetközi missziókban való részvétele fontos mind a magyar diplomáciának, mind pedig a honvédeknek, akiknek a szakmai fejlődés lehetőségét kínálják ezek a lehetőségek. Minden háború érinti Magyarországot, legyen a Föld bármely pontján – mondta Hende Csaba.

2015. március 04. 11:42

A honvédelmi miniszter szerint a nemzetközi katonai missziókban való részvétel fontos szerepet játszik a Magyar Honvédség életében. Hende Csaba szerdán az Országgyűlésben több katonai misszióban való részvételről beszámolva úgy értékelt: ezek fontos eszközt is adnak a mindenkori magyar diplomácia kezébe az ország nemzetközi mozgásterének bővítéséhez, megőrzéséhez. Minden háborús konfliktus, legyen a Föld bármely pontján – kockázati tényező Magyarországnak is, elég a határokra érkező menekültekre gondolni – hangoztatta.

A szakminiszter jelezte, a missziók fontos lehetőséget kínálnak a magyar honvédek számára: a kiemelt kereseteken túl a szakmai fejlődés is komoly motivációt jelent az abban való részvételre. 

Mint arról korábban beszámoltunk, kormányzati szinten felmerült, hogy a Magyar Honvédség táborvédelemre szakosodott katonai egységet küldjön kurd területre. Rogán Antal szerint a tárgyalások, melyek Magyarország részvételéről szólnak az Iszlám Állam elleni fellépésben, az ellenzék miatt rekedtek meg

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2015. március 04. 16:51
Minden hadiállapotból addig kellene kimaradni, amíg csak lehet. Magyarország 150 évig védte a Nyugatot, most legyen másokon a sor!
kálmi
2015. március 04. 14:38
Végre valami javára írható az ellenzéknek! Végre nem Mo. ellen, hanem mellette szól a szavazásuk.
f.judit
2015. március 04. 13:40
A toborzó irodák felvilágosíthatnák a most gyakorlatra vonuló 18 éveseket,hogy alkalomadtán emberre is lőnie kell. Többen otthagyták a kiképzést,de aki elvégzi az se biztos magában.
Secnir
2015. március 04. 12:59
"Minden háború érinti Magyarországot, legyen a Föld bármely pontján" ööö... ...ez hülye?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!