Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A fideszes Szatmáry Kristóf módosítója szerint a duplájára emelkedne a bérpótlék, viszont egy másik módosítója szerint egyáltalán nem járna bérpótlék.
Két, egymásnak ellentmondó módosító javaslat szabályozná a vasárnapi bérpótlékot, ami eddig 50 százalékos volt. Szatmáry Kristóf kormánypárti képviselő decemberi módosítója szerint ez mostantól a duplájára emelkedne, viszont szintén ő jegyzi azt a módosítót, amely alapján egyáltalán nem járna bérpótlék. A képviselőt nem érték el, az NGM pedig azt mondta, még nem döntöttek. A szakszervezetek szerint követhetetlen, ami történik.
