Az ellenzéki politikus azt mondta, ha valami a kormánypártok számára kínos és kellemetlen, akkor törvényt alkotnak, hogy a sajátjaikat megvédjék az inzultusoktól. Példaként említette azt a fotót, amelyen az látszik, hogy Habony Árpád egy Gucci táskával a kezében átmegy azon a tömegen, amelynek tagjai megélhetési problémáik miatt tüntettek.
Megjegyezte azt is: a Fidesz úgy próbálta „átnyomni” az igazságügyi bizottságon a javaslatot, hogy alapvető feltételek hiányoztak hozzá, és a módosítás ellen markáns véleményt fogalmazott meg a Kúria polgári kollégiuma és az Országos Bírósági Hivatal is. A törvényjavaslat úgy rossz, ahogy van, a személyre szabott jogalkotás pedig felháborító és elfogadhatatlan – mondta a szocialista politikus.