A kulturális, egészség-, gyógy-, vadász- és vallásturizmusra építenének a Nemzeti Kastélyprogramban részt vevő Győr-Moson-Sopron megyei kastélyok – hangzott el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ keddi fertődi konzultációján az Esterházy-kastélyban.
Sághi Attila, a központ elnöke emlékeztetett arra, hogy a kastélyprogram keretében a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban 33 milliárd forintos uniós és plusz 10 milliárd forintos állami forrás áll rendelkezésre.
Összesen 35 helyszínen, ebből Győr-Moson-Sopron megyében a mihályi Dőry-kastélyban, a sopronhorpácsi Széchenyi-kastélyban, a dénesfai Cziráky-kastélyban és a szanyi Püspöki-kastélyban három ütemben alakítanak ki olyan turisztikai attrakciókat, amelyek a fejlesztés után együttesen és önállóan is megállják a helyüket. A cél, hogy ezek a műemlékek önfenntartók legyenek, vagyis a kisebb-nagyobb átalakítások után legyen saját bevételük.