MSZP: A Buda-Cash-károsultakkal foglalkozzon a kormány!

2015. február 26. 18:22

Az MSZP szerint a Fidesznek azzal kellene foglalkoznia, hogy megoldást keres a Buda-Cash ügy károsultjainak megsegítésére, mondta az ellenzéki párt elnök-helyettese csütörtökön az MTI-nek, azzal kapcsolatban, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szocialista brókerbotránynak nevezte az ügyet.

2015. február 26. 18:22

Gőgös Zoltán azt mondta, jó lenne, ha Rogán Antal hallgatna, mert ő maga olyan korrupciós ügybe keveredett, amiből nem fog tudni kimászni. Elmondta, 2010 szeptember 17-én Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetője aláírt egy jegyzőkönyvet, ami alapján három millió forintra büntették a Buda-Cash adatszolgáltatási problémák miatt.

Ekkor már a Fidesz volt kormányon, hangsúlyozta Gőgös Zoltán. Kitért arra, hogy személyi összefüggés van egy, a Fidesz által privatizált állami gazdaság és a brókercég között. Kifejtette, 2001-ben privatizálták a hidasháti állami gazdaságot, amelynek az egyik tulajdonosa Pintér Zoltán, aki a Buda-Cashnek is tulajdonosa.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2015. február 26. 22:24
Szerintem ki kell guglizni, kik az FB és az IT tagok, aztán figyelni kell az ügymenetet. Vagy kiderül valami, vagy nem. Egy biztos, a betétesek türelmesek.
vakhangya4
2015. február 26. 22:13
Ha már az MTI ellenünk akkor ki velünk??????
áfonya
2015. február 26. 22:07
Tán GTőgösnek is a pénze bent rekedt ,,,ugye simon ügyesebb volt a többi szocinál.
dick52
2015. február 26. 20:53
Hogy ez nektek nem jutott eszetekbe!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!