444: A nem fideszesekről is gyűjtötték az adatokat Kubatovék

2015. február 20. 15:16

Óránként 900-1000 forintot fizetett a Fidesz azoknak a diákoknak, akikkel a rezsicsökkentés védelme érdekében, vagy épp az EU ellen gyűjtették a párt támogatóinak aláírását. A házról-házra járó aktivistáknak azonban azt is fel kellett jegyezniük, ha valaki nem volt hajlandó aláírni. A „Szabad Európa Csapatnak” nevezett társaságot Kubatov Gábor irányította – írja a 444.

2015. február 20. 15:16

Szabad Európa Csapat” néven szervezett fiatalokból, főleg gimnazistákból álló aktivista csoportot Kubatov Gábor a Fidesz pártigazgatója – írja a 444. A portálnak a SZECS egy korábbi tagja nyilatkozott álnéven. A fiatalok feladata a tavalyi választási évben egyrészt az volt, hogy a Fidesz támogatóitól aláírásokat és adatokat (címet, e-mail címet, telefonszámot) gyűjtsenek a „rezsicsökkentés mellett”, vagy épp az „EU ellen”. Ezeken az íveken szabályszerűen, apróbetűs szövegben figyelmeztették a választókat, hogy az adataikat a Fidesz felhasználhatja kampánycélra. Másrészt viszont az aktivistáknak házról-házra kellett járniuk, és azt is dokumentálniuk kellett – szigorúan nem a választók orra előtt – ha valaki elutasító volt a Fidesszel szemben, vagy épp bizonytalan volt. Az ilyen ívekre olyan külön megjegyzéseket is felvezették, mint hogy valaki bevallotta, hogy MSZP-s, vagy hogy árpádsávos zászló lóg az ablakában.

A 444-nek nyilatkozó fiatal aktivista szerint többször is törvénytelenségeket követtek el az adatgyűjtés körében. Egyébként pedig mindenkinek azt kellett mondaniuk, hogy ingyen, lelkesedésből dolgoznak, holott valójában 900-1000 forintos órabért kaptak, amit aztán készpénzben fizettek ki nekik a Fidesz Lendvai utcai székházában. 

Olyan is előfordult, hogy a billegő körzetekben később direkt a nem fideszes választókat célozták meg a SZECS aktivistái. Például zöld esőkabátban LMP-snek álcázták magukat és az LMP-nek kampányoltak, azzal számolva, hogy így elegendő szavazatot tudnak elcsábítani a baloldaltól. Olyan is előfordult, hogy a Jobbik gyengítése érdekében egyes helyi civil szervezeteket „toltak meg”. Azoknak a választóknak, akik a listák szerint nem fideszesek, később nem a Fideszt reklámozó, hanem a baloldali jelölteket rossz színben feltüntető szóróanyagokat dobtak be a postaládájukba. 

Hogy mindez mennyit számított, azzal kapcsolatban a 444 hosszan sorolja, hogy mely billegő körzetekben mennyit dolgozott a SZECS, és ezekben mennyire lettek szorosak az eredmények. Ezen körzetek közül sok olyan volt, ahol csak pár száz szavazattal nyert a fideszes jelölt, de olyanok is akadtak, ahol a SZECS munkája ellenére alulmaradt a Fidesz.

Az MSZP az ügyre reagálva felszólította Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot. Márton Roland, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján sajtóhírekre hivatkozva azt mondta, a Fidesz több százezer választó adatával élhetett vissza. Hozzátette, vissza kell lépnie Némedi Lajosnak, a most vasárnapi veszprémi választás fideszes jelöltjének, mert nem fogadhatja el egy „bűnös, arcátlan módszerekkel dolgozó csapat” segítségét. Az MSZP-alelnök azt kérte a választóktól, ha Némedi Lajos mégis elindul, akkor ne szavazzanak rá, mert azzal a törvénytelenségre és a hatalom maffiamódszerekkel történő megszerzésére ütik rá a pecsétet.

Az alelnök felszólította a rendőrséget arra, hogy fokozott figyelemmel kísérje a vasárnapi veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást és a törvénytelenségekre azonnal csapjon le. Kérdésre válaszolva Márton Roland azt mondta, ők is tapasztaltak hasonló eseményekre utaló jeleket a tavalyi választások idején, de bizonyítékuk nem volt. Hozzátette: a veszprémi választás kapcsán még nincs hasonló visszaélésre bizonyítékuk.

A Fodor Gábor-féle Liberálisok közölték, hogy feljelentik a Fideszt személyes adattal való visszaélés és választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt. A párt arra a kérdésre is választ vár, hogy a veszprémi kampányban részt vettek-e 18 éven aluli aktivisták, és gyűjtöttek-e adatokat a választóktól törvénysértő módon.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaffogó hebrencs
2015. február 21. 09:41
Ebben egyébként mi az új? Kubatov lstájáról min. 2004 óta tudunk. Ő maga mondta el, hogy országos méretű, szervezett választási csalást hajtottak végre 2009-ben, 2010-ben - és abban is biztosak lehetünk, hogy most sem lett volna meg a kétharmad csalás nélkül. Részletek: https://www.youtube.com/watch?v=kCMhmdD96wY
Autofocus
2015. február 21. 00:21
Kurvára unom már ezt a Kubatovozést. Hát nem így kell csiálni? De. Minden épeszű párt tudni akarja hogy melyik az az ajtó ahol nem szívesen látják, és hogy hol van megbízható embere. Ez csak a végletekig álszent és képmutató magyar belpolitikában probléma. Semmi baj nincs a Kubatov listákkal, sőt, teljesen frankó dolognak tartom, akinek nem tetszik az találjon ki jobbat vagy kapja be. Eleve mindenki mindenkiről tudja hogy hová húz, akiről meg nem lehet tudni az vagy ahhoz is hülye hogy színt valljon vagy egy sunyi geci aki nem méltó védelemre.
néhai Ch.Pilot
2015. február 20. 21:23
Ez a hír pont "passzol" a vasárnapi veszprémi időközi elé. Hányadik próbálkozása is a ballib csőcseléknek "választási csalás" ügyben? A nyomdafesték mindent elbír.
kuwiq
2015. február 20. 19:13
Mondjuk nagyjából felesleges munkát végeztettek a legényekkel, hiszen aki nem adta a fidesznek az aláírását, az nyilván nem is a szavazójuk. Ennél egyszerűbb feladvány nincs is, ezért kár milliókat kipengetni ki tudja mennyire megbízható kiscsávóknak. Az LMP mellett kampányolni meg , hehe... Olyan sokat nem hozott. Ez megint csak egy balf@sz támadás, amelyiknek sok értelme nincs. Ahogy annak se, amit a Kubatov pluszba csináltatott állítólag az "aktivistákkal", már ha igaz a történet, de így első ránézésre sántít kissé a dolog. Na meg van benne fidesz fekete kassza is, kp kifizetésekkel, meg a nevét nem vállaló koronatanú. Na mindegy, majd meglátjuk, mi jön ki a sztoriból, de elsőre nem igazán hiszem el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!