Az LMP szerint nem az ország gazdasági teljesítménye, hanem a kormány tudatos gazdaságpolitikai döntései miatt csökkennek a magyarországi reálbérek. Szél Bernadett, az LMP társelnöke szombaton Budapesten újságíróknak azt mondta, a kormánynak szakítania kell azzal a meggyőződésével, hogy a reálbéremelés rontja az ország versenyképességét.
Éppen ellenkezőleg, az alacsony bérek egy lefelé tartó bérversenyt indítanak el, amelynek végén Magyarország csupán egy összeszerelő ország marad, mutatott rá. Szél Bernadett leszögezte: nem lehet bérből megélni ma Magyarországon. Példaként említette, hogy a dolgozók egynegyede az idén is a létminimum fenntartásához szükséges összeg alatt keres majd. Ehhez társul az, hogy a közszférában hét éve befagyasztották a béreket, harmaduk pedig dolgozói szegénységben él, mondta az LMP társelnöke, hozzátéve: idén a versenyszférában is érzékelhetetlenül kis mértékű bérelemelésre lehet számítani.