Keszthelyi korrupciós ügyről beszél az Együtt

2015. január 31. 13:50

Az Együtt felszólította Keszthely önkormányzatának fideszes többségét, hogy hozza nyilvánosságra azokat a zárt ülésen elfogadott dokumentumokat, amelyek révén a helyi kikötő „Orbán Viktor családja tulajdonába és kezelésébe” került.

2015. január 31. 13:50

Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke sajtóhírekre hivatkozva keszthelyi korrupciós ügynek nevezte, hogy míg 2009-ben mintegy félmilliárd forintért próbálták eladni a keszthelyi kikötőt, addig azt végül a közelmúltban „alig 300 millió forintért juttatták el Orbán Viktor családi érdekeltségébe”. Az Együtt társelnöke az MSZP keszthelyi szervezetét is kérte, hogy cáfolja, vagy erősítse meg azokat az értesüléseket, amelyek szerint egy helyi szocialista önkormányzati képviselő is megszavazta az ügyletet.

Szigetvári Viktor arra is választ vár, hogy igazak-e azok az információk, amelyek szerint a kikötőhöz kapcsolódó felügyelő bizottságban egy szocialista párthoz kötődő politikus delegált is elfogadta ezt a kérdést. Szigetvári Viktor elmondta továbbá, hogy az Együtt politikai tanácsának szombati ülésén folytatták a felkészülést pártjuk februári tisztújításra. Pataki Márton, az országos politikai tanács alelnöke emellett közölte, hogy az Együtt társult ifjúsági szervezete, az Y-Gen tavasszal Kilátó Akadémia néven egy közpolitikai továbbképzést tart 18-30 év közötti fiataloknak.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. január 31. 22:10
Nahát, srácok, mi nem világos? Bement a csávó, hát te ki vagy? Én vagyok a Viktor veje. Ja, akkor itt a kikötő, mennyi jön vissza?.....
bumburi
2015. január 31. 20:15
Inkább több korrupcióra lenne szükség :) http://nlgy.blog.hu/2015/01/02/tobb_korrupciot
Fici7
2015. január 31. 18:47
Mutyi.
VakzKommondor
2015. január 31. 16:33
http://atlatszo.hu/2015/01/27/hogyan-szereztek-meg-palyaztatas-es-verseny-nelkul-tiborczek-a-keszthelyi-kikotot-mutatjuk-a-trukkot/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!