Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Egy határ melletti, vajdasági kistelepülésen több száz ember vesz részt embercsempészésben.
Az OXOX munkatársai eredetileg egy szerbiai embercsempész bandát szerettek volna kikérdezni arról, hogyan is működik a szervezett bűnözés ezen formája. A forgatás alatt kiderült, hogy nagyon sok szereplővel dolgozó hálózat foglalkozik illegális bevándorlók csempészésével. Az unióba irányuló migráció nagy hatással van a vajdasági magyarság hétköznapjaira. A menekültek a stábot kérdeztek arról, hogy merre van a határ. A forgatásuk helyszínét adó kistelepülésen több száz ember vesz részt a csempészésben. Vagyis országosan több ezer emberről lehet szó, akik részben vagy teljesen csempészéssel keresik a kenyerüket – írja az OXOX.
