Elhunyt Buzánszky Jenő

A hírt a volt futballista fia közölte a FourFourTwo.hu-val, mely alapján az egykori kiváló hátvéd az esztergomi kórházban este 8 órakor hunyt el. Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes sportember december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol kétszer megoperálták, s azóta is ott kezelték, előbb az intenzív osztályon, majd a belgyógyászaton.

Buzánszky Jenő az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, melyen ezüstérmet szerzett a válogatott.

2011 óta volt a Nemzet Sportolója, idén novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.

Buzánszky Jenő 2014 nyarán adott interjút a Mandinernek.

„Hogyan került a foci világába?

Elkezdtünk focizni a mellékutcákban, de 12 évesen már csapatban fociztam, 17 évesen pedig már nagycsapatban játszottam. Aztán tovább keveredtem Pécsre, onnan Dorogra, az NBI-be, aztán ott egy fél szezonban tíz gólt rúgtam; majd hátramentem hátvédnek 1949-ben, 1950-ben meg válogatott lettem. Az én életem olyan volt, hogy arra mentem, amerre a labda gurult. Hogy eredményt érjünk el, ahhoz tisztában kell lennünk önmagunkkal. A tudás nem elég, csak egy Isten adta lehetőség, ami élni és visszaélni is lehet. Tudni kell, mit kezdjünk a tehetségünkkel. Ma dolce vita meg diszkó van, első a pénz, utána jön a foci. A mi időnkben fordítva volt, első volt a foci. Sok mindenről le kell mondani az eredményekért, ha pedig valaki eljutott odáig, hogy címeres mezben futballozhat, akkor annak még többet kell tenni. Én 1942-ben szívtam el két cigarettát, megkóstoltam, s ennyit dohányoztam életemben. Részeg soha nem voltam, kocsmába nem járok – mint sokan, akik lemennek, hogy dicsérjék őket és fizessenek nekik egy-két fröccsöt a drukkerek. Én mindent a sportnak, a futballnak szenteltem, aminek megvan az eredménye, s meghozta a megbecsülést. Meg is van az eredménye, nincs semmi egészségügyi problémám ilyen korban sem.

Hogyan jutott be az Aranycsapatba?

Volt egy szakszervezeti válogatott, azzal mentünk játszani Albániába. Megvertük az albán válogatottat. Az MLSZ-től velünk volt Király Tivadar, az utánpótlás főnöke, aki mondta nekem, hogy ha hazaérünk, ajánlani fog Sebesnek. Ez volt márciusban, májusban volt egy megfigyelés, de akkor mandulagyulladásom volt. Zalaegerszegre ment edzőmérkőzésre a válogatott, oda hívtak először. Szeptemberben az osztrákok elleni visszavágón már a kispadon ültem, Bulgáriában, októberben pedig már kezdőjátékos voltam, attól kezdve stabilan fent voltam 90 percig a pályán.

Mit gondolt akkoriban a kommunizmusról?

Nem politizáltunk, hanem futballoztunk. Hogy milyen a politika, az nem a mi döntésünk volt. Annak idején kellett, hogy legyen munkahelye az embernek. Én reggel ott voltam nyolcra a dorogi szénbányánál, délig dolgoztam, a felvételi irodának voltam a vezetője 1958-tól. Tizenkét beosztottam volt, onnan mentem nyugdíjba is. Hétköznaponta hazamentem ebédelni délben, majd onnan edzésre. Most, akik profiknak mondják magukat, délelőtt lötyögnek, mert nincs mit csinálni. A kommunizmus nem a világ tetejére szóló politika volt. Azért a politika a sportot mindig támogatta, mert tisztában volt vele, hogy háborúban a tábornokoké az eredmény, békében a sporté és a kultúráé, ami egy országot fel tud vinni a világ tetejére.”

Szilvay Gergely 2014 júliusában készült interjúját híroldalunkon olvashatják.