A Jobbik szerint korábban kellett volna forintosítani

2015. január 30. 18:39

A párt emlékeztetett: ők már 2011-ben összegyűjtöttek 400 ezer aláírás azért, hogy felvételi árfolyamon forintosítsák a devizahiteleket.

2015. január 30. 18:39

Elkésettnek tartja a devizahitelek forintosítását a Jobbik. Az ellenzéki párt pénteki közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy 2009 óta szorgalmazza a frankhitelek átváltását. A Jobbik Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető sajtótájékoztatójára reagálva azt írta: a svájci frank Magyar Nemzeti Bank által közzétett árfolyama a fideszes kétharmad kezdő napján (2010. május 14-én) 196,2 forint volt. A fideszes kétharmad most 256,5 forinton váltja át a hiteleket – tették hozzá.

„A Jobbik már 2011-ben 400 ezer aláírást gyűjtött össze a felvételkor érvényes árfolyamon történő forintosítás mellett” – hangsúlyozták. A közleményben azt kérdezték Rogán Antaltól, hogy aláírta-e akkor a forintosítást szorgalmazó aláírásgyűjtő ívüket, és ha nem, akkor miért nem.

A Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján felidézte a korábbi parlamenti vitát és fényképes tablót mutatott fel azon ellenzéki képviselőkről, akik nem szavazták meg a forintosításra vonatkozó kormányzati előterjesztést. Kifejtette: az ellenzéki pártok képviselői közül 38-an szavaztak nemmel, név szerint említette az MSZP-ből Gőgös Zoltánt, Bangóné Borbély Ildikót, Hiszékeny Dezsőt, Korózs Lajost, Molnár Zsoltot és Tóbiás Józsefet, a Jobbik képviselői közül Vona Gábort, Sneider Tamást, Mirkóczki Ádámot, Hegedűs Lorántnét, Gyöngyösi Mártont, az LMP-sek közül Schiffer Andrást, Szél Bernadettet, Schmuck Erzsébetet és Sallai R. Benedeket, a független képviselők közül pedig Varju Lászlót, Szabó Tímeát és Kónya Pétert.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya Vigyora
2015. január 31. 15:43
Talán kimondható, hogy pillanatnyilag a legkártékonyabb, legmocskosabb párt a Jobbik.
Eltünt
2015. január 31. 15:15
Jobbik is elvonyította magát az mszp együtt lmp mellett.
Fakutya Vigyora
2015. január 31. 15:06
Ha rajtuk múlt volna, február 1-től minden devizahitelesnek évi 180 ezer forinttal többet kellene fizetnie. Ők voltak azok, akik NEM-mel szavaztak a devizahitelek forintosítására! https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/v/t1.0-9/984315_633334580129451_2805432734943985992_n.jpg?oh=b1094dc8f469f0f5e53a79bac7541017&oe=55230488&__gda__=1431175178_ff584c0a9be59dc7ad801a5c85364980
kukagyerek
2015. január 31. 10:00
A retves fidesz ezt megtehette volna már 4 évvel ezelőtt is, és a "forintosítást" a kölcsön felvételénél meglévő árfolyamon kellett volna végbe vinni. Ehelyett a bankok érdekeinek megfelelően húzta az időt majdnem öt évig a kaméleon párt és amikor megfelelően gyenge volt a forint akkor lépte meg ezt a balfasz lépést. Azért balfasz a lépés és hazug, mert devizaügylet soha nem volt a háttérben. Senki nem kapott kézhez valutát. Mocskos egy színjáték! De ha a birkáknak ez kell, hát akkor legyen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!