Az MSZP szerint most vasárnap arról dönt Újpest, hogy csatlakozik-e azokhoz a tiltakozókhoz, akik az elmúlt hetekben tízezrével azt mondták: elég volt az Orbán-kormányból. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szombat reggel az újpesti piac mellett tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, „a kétharmad lebontható”. Közölte, a kormány egyre több adót vesz el, és még így sem tudja finanszírozni korrupt rendszerét. Véleménye szerint 2015-ben „padlássöprést” végez a kormány, mert megszűnik a szociális ellátórendszer, ami további elszegényedést jelent.
Az ellenzéki politikus szerint a még ott maradt csaknem hatvanezer ember magán-nyugdíjpénztári vagyonát is érinteni fogja a padlássöprés, mert végelszámolással eltüntetik az egyéni számlákat. Tóbiás József értékelése szerint az elmúlt másfél hónapban nagyot fordult a világ, az utca, a választópolgárok tudtára adták a kormánynak, hogy nem kérnek abból a kormányzásból, amely számukra a kiszolgáltatottságot, az elszegényedést, a szociális biztonság hiányát hozza. Most vasárnap ezt megüzenhetik a kormánynak, ugyanis nem egy választás, hanem a választópolgárokkal való folyamatos együttműködés garantálja csak a jó kormányzást – tette hozzá. A pártelnök arra biztatta a helyi választókat, hogy csatlakozzanak ahhoz a tömeghez, amely egyértelműen megindította a változást Magyarországon.