Nagy bajban Magyar Péter, még Török Gábor szerint is nagy siker volt Orbán Viktor washingtoni látogatása

„Orbán Viktor és pártja számára az elmúlt másfél évben nem sok olyan sikeres nap volt, mint a tegnapi.”

A Fidesz-KDNP frakcióülése után Rogán Antal elmondta: 2016. január 1. uán nem maradhat devizahitel Magyarországon, kivéve, ha valaki önként vállalja a devizahitel-rendszert, de a bankoknak kötelező lesz megtenniük a forintosítás ajánlatát. Megtárgyalták a fair bankokról szóló javaslatot is.
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, a kormánypárti képviselőcsoport ötórás ülése után, amelynek egyik fő témája a fair bankokról szóló törvénytervezet volt. A politikus a devizahitelek forintosítását firtató kérdésre a sajtótájékoztatón azt válaszolta: 2016. január 1. után nem maradhat devizahitel Magyarországon.
A jövő héten a parlament elé kerülő, a fair bankokról szóló előterjesztésről tájékoztatva a frakcióvezető jelezte: háromévente is csak úgy lehetne emelni a kamatot, kamatfelárat, ha a bank legalább 90 nappal korábban közli ezt, és meghatároz egy kamatváltoztatási mutatót, egy objektív indexet, amelyet a jegybanknak jóvá kell hagynia. Hozzátette azt is, hogy más költségeket, díjakat csak az infláció mértékével változtathatnának meg a pénzintézetek.
Közölte, a késedelmi kamat mértékét szintén maximálná a Fidesz-KDNP, mégpedig a kikötött ügyleti kamat legfeljebb kétszeresében. Megállapítanának továbbá egy felső korlátot, hogy mennyi lehet az összesen érvényesített késedelmi kamat mértéke. Emellett ingyenes kölcsönszerződés-felmondási jogot biztosítanának a hitelfelvevőknek, szintén háromévente – közölte Rogán Antal. A tervek szerint legkésőbb 2016. január 1-jéig az összes fogyasztói hitelszerződésnél át kellene térni ezekre a szigorú szabályokra.
Rogán Antal hangsúlyozta, hogy különösen vonatkozik ez az elszámoltatás alá eső forint- és devizahitelekre. A frakció ugyanis azt kéri a kormánytól, hogy az elszámoltatás lezárultával történjen meg a devizahitelek forinthitelekké alakítása, utóbbiakat pedig az említett szigorú szabályok mellett kell majd nyújtaniuk a bankoknak – részletezte.
A devizahitelek forintosításának pontos időpontját firtató kérdésre a frakcióvezető ezek alapján nyomatékosította: legkésőbb 2016. január 1. után nem maradhat devizahitel Magyarországon, kivéve, ha valaki önként vállalja a devizahitel-rendszert, de a bankoknak kötelező lesz megtenniük a forintosítás ajánlatát. Hozzátette, a menetrendet a kormánynak kell eldöntenie, de a hitelfelvevőket védő fair bankokról szóló törvényben a kabinet meg fogja kapni a felhatalmazást a forintosítással kapcsolatos döntések – feltételek, időpontok – meghozatalára.
Rogán Antal arra számít, hogy a fair bankokról szóló törvénnyel csökkenni fog az általános kamatszínvonal mértéke.