NGM: Csökkent a női munkanélküliség

2014. november 02. 11:59

Magyarországon csökkent legnagyobb mértékben a női munkanélküliség az uniós országokban 2014. január és augusztusa között – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Magyarországon a nők munkanélküliségi rátája 7,8 százalékos jelenleg.

2014. november 02. 11:59

Magyarország nyolc hónapja listavezető a női munkanélküliség csökkentésében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az Eurostat adatai alapján vasárnap. A közlemény szerint 2014 januárja és augusztusa között minden hónapban az unió tagállamai közül Magyarországon csökkent legnagyobb mértékben a női munkanélküliség.

A tárca Szalai Piroskára, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztosra hivatkozva azt írta: Magyarországon a nők szezonálisan kiigazított munkanélküliségi rátája 7,8 százalékos volt a legutóbbi hónapban, ami 2,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy valamennyi tagállam közül ismét Magyarországon javult a legnagyobb mértékben a nők mutatója – tették hozzá, jelezve: a folyamat hatására már csak 10 olyan ország van, ahol kisebb az állástalanok aránya, mint nálunk.

Az unióban a nők átlagos munkanélküliségi rátája 10,2 százalék, ami az elmúlt évben 0,7 százalékkal javult, de még mindig van 4 olyan ország, ahol emelkedik az állástalanok aránya – jegyezte meg a minisztérium. Szalai Piroska szerint a munkanélküliség idei mérséklődésében jelentős szerepet játszottak azok a járulékkedvezmények, amelyek bevezetését a Munkahelyvédelmi Akció tette lehetővé – zárul a közlemény.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
indiáner
2014. november 02. 16:03
Menjenek inkább nyugdíjba a 40 évükkel. Több gyerek születik, ha a nagymama nem dolgozik.
kizökkentidő
2014. november 02. 14:04
Ez a statisztika momentán hihető.A munkáltatók előszeretettel alkalmaznak női munkaerőt alacsonyabb bérért.
3M..
2014. november 02. 12:24
- “Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok” – Churchill Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!