Németh Miklós volt miniszterelnök szerint ciklusokon átívelő problémákkal küzd az ország, és miközben a rendszerváltást követően a felső öt százalék meggazdagodott, a többinek összehúzták a nadrágszíjat. Az egykori volt kormányfő e véleményét a róla írt könyv megjelenése alkalmából rendezett pódiumbeszélgetésen fejtette ki szerdán Budapesten.
Az ELTE-n tartott eszmecserén részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Boross Péter korábbi miniszterelnök, Glatz Ferenc történész, az MTA korábbi elnöke, a Németh-kormány tagja és Tölgyessy Péter politológus. Az esemény moderátora Oplatka András történész, újságíró, a könyv szerzője volt.
Németh Miklós – aki 1988. november 24-től 1990. május 23-ig állt a Magyar Népköztársaság utolsó, illetve az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság első kormányának élén – elmondta: az 1980-as évek elejétől tudták, hogy az ország a csőd felé tart, meghirdették a demokrácia-csomagtervet, jött az egyesülési törvény, ami lehetővé tette a pártalapítást, a többpártrendszert, aztán „várták a csillagok kedvező állását”, hogy mikor lehet a mozgásteret tágítani.
A volt miniszterelnök Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárral kapcsolatban felidézte Kádár János szavait: „figyeljék ezt az embert, a rendszer sírásója lesz!”
A Szovjetunió kimerült, 1988-ban Gorbacsov többször is elismételte: minden párt a saját országa és népe előtt felel, ami a Brezsnyev-doktrína végét és a mozgástér bővülését jelezte – idézte fel Németh Miklós.
Szerinte a rendszerváltás eredendő bűne, hogy nem beszélték ki a társadalom, a gazdaság problémáit. Elindult a megbélyegzés – fasisztázás, kommunistázás, zsidózás – ami eljutott a társadalom széles rétegeihez, második Marshall-terv pedig nem volt. Azaz hiányzott a második világháborút követően a vesztes országokban a demokrácia kibontakozását támogató jelentős amerikai segélyhez hasonló lépéssorozat a volt szocialista országok érdekében.
Németh Miklós arra hívta fel a figyelmet: ciklusokon átnyúló problémahalmazokkal küzd az ország. A rendszerváltást követően pedig a felső öt százalék „kutyául meggazdagodott”, „csalt, lopott, hazudott”, „a többinek meg coki”, húzzák össze a nadrágszíjat – fakadt ki.
Tölgyessy Péter arról beszélt, hogy a szovjet rendszer bukásából a magyar társadalom kimaradt, a többi volt szocialista országtól eltérően az átlag magyarok relatíve jól érezték magukat. Az első szabad választásokon a szocialista országokban többnyire 90 százalék feletti volt a részvétel, Csehszlovákiában például 96, Magyarországon ezzel szemben 65 százalék. A magyarok „semmiben se vesznek részt” – jegyezte meg a politológus, aki szerint egy Marshall-segély nem hozott volna döntő változást, inkább ártott volna, mert „a magyarok már csak ilyenek”.
Tölgyessy úgy vélte: az előző rendszer öröksége a volt szocialista országok közül talán éppen Magyarországon a legterhesebb. A többi volt szocialista országban, ahol rosszabbul éltek az emberek, világosabb volt, mi a rossz, ami ellen fel kell lépni. Utalt arra, hogy egyes reformkommunisták időnként máig emlegetik, milyen jól tovább tudták volna vinni az ügyeket, és akkor jobb lett volna. „Én ezt nagyon másként látom” – jelentette ki Tölgyessy, aki szerint a Németh-kormány csinált nagyszerű dolgokat, de az államszocializmus gazdasági terheivel nem nézett szembe, a gazdasági rendszerváltás az Antall-kormányra maradt.
Balog Zoltán szerint, ha a rendszerváltáskor radikálisabban indulnak el a folyamatok, akkor most lehet, hogy előrébb tartana az ország. Ha akkor nem lett volna annyira idilli a légkör, most talán nem lenne annyira feszült. A könyv kritikájaként a miniszter leszögezte: az elmúlt 25 évet nem tekinti sikertörténetnek.
A kormánypárti politikus szerint azért nem csatlakozott a társadalom a rendszerváltáshoz, mert zárt ajtók mögötti elitista alkudozások folytak és nem volt olyan hang, amit érdemes lett volna követni.
Ezzel kapcsolatban Boross Péter úgy vélekedett: a szétroncsolt társadalom csak egyetértően úszott az eseményekkel, miközben sokan gondolták az idősek közül, hogy az orosz maguktól úgyse mennek ki.
Balog Zoltán a rendszerváltás egészéről úgy vélekedett: egyes egyéni teljesítményeket, érdemeket nem vitat, de a végeredmény nem rózsás. A miniszter felvetette, mi lett volna, ha Németh Miklós és Pozsgay Imre vezeti az MSZMP utódpártját, az MSZP-t. Majd Balog Zoltán – aki a rendszerváltás idején református lelkész volt – megjegyezte, „még mielőtt a reformkommunizmus megdicsőülne”, hogy a nem sokkal korábban az egyházakat ellenőrző pártállami hivatal munkatársával mint a magyarországi vöröskereszt egyik vezetőjével találkozott, akinek keserűen csak annyit mondott: „Kovács elvtárs, úgy látom, hogy továbbiakban is együtt fogunk működni”.
Glatz Ferenc szerint Németh Miklós volt az egyetlen olyan személyiség, aki akkor a változtatni akaró embereket koordinálni tudta. Az akadémikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi negatívan értékelt politikai rendszerben Monok település 17 diplomást adott az országnak, köztük Németh Miklóst, a rendszerváltás óta azonban egyet se.
Glatz megjegyzése, amely szerint a Németh-kormánynak elévülhetetlen érdemei voltak, nagy tapsot kapott.
Oplatka András Németh Miklós - Mert ez az ország érdeke című félezer oldalas kötete egy napokon át tartó mélyinterjú alapján készült. A könyvben javarészt egyes szám első személyben Németh Miklós beszél, ezt azonban kiegészítik, időnként ellenpontozzák eredeti dokumentumrészletek. A könyv a bevezetője szerint nem a rendszerváltás, hanem Németh Miklós története, alcíme: Rendszerváltás a kormányfő szemével.
