Nem sikerült alpolgármestereket választani a XV. kerületben

2014. november 01. 13:19

A XV. kerület DK-s polgármestere által jelölt baloldali alpolgármestereket, sőt, a bizottsági struktúrát sem szavazta meg az önkormányzat képviselő-testülete, amelyben a Fidesznek több képviselője van, mint a baloldalnak. Végül Hajdu patthelyzetre hivatkozva berekesztette az ülést, amit nyolc napon belül kell folytatni.

2014. november 01. 13:19

Nem tudott alpolgármestereket választani és nem fogadta el a bizottsági struktúráról szóló önkormányzati határozatot Budapest XV. kerülete önkormányzatának képviselő-testülete péntek délutáni alakuló ülésén.

A kerületben a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltje, Hajdu László nyerte a polgármester-választást október 12-én, viszont a képviselő-testületben a Fidesz-KDNP-nek van a legtöbb képviselője (10 fő), a baloldali pártoknak 8, a Jobbiknak és az LMP-nek 1-1 képviselője ül a testületben. 

A helyi Fidesz-KDNP-frakció az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, hogy pénteken letette az esküt a képviselő-testület és a polgármester, de a Hajdu László által jelölt két „balliberális” alpolgármestert a sajátjai sem szavazták meg, a 21 fős testületből mindössze 8 szavazatot kaptak.

Mint írták, a közönségben „a láthatóan a balliberálisok által szervezett csoportok” folyamatos bekiabálásaikkal akadályozták a testület munkáját. Hozzátették: a bizottsági struktúra szavazása hosszú „jogi csűrcsavar” után nem történt meg, mert közvetlenül a szavazás előtt Hajdu László a saját szimpatizánsai rendzavarására hivatkozva törvénytelen módon felfüggesztette a képviselő-testület ülését. A helyi Fidesz-KDNP-frakció kijelentette: kész az önkormányzat munkájának a folytatására, viszont a „balliberális erők” láthatóan nem érdekeltek ebben.    

Hajdu László a pénteki alakuló ülésről az MTI-nek szombaton azt mondta, joga volt a képviselő-testület ülésének felfüggesztésére, hiszen „patthelyzet volt a teremben”; az ülést nyolc napon belül folytatni kell. A bizottsági struktúráról elmondta, az előző ciklusban dolgozó polgármester (a Fidesz-KDNP-s László Tamás) jogköreihez képest a kormánypártok olyan módosítást akarnak, amely „totálisan” megvonja a polgármester jogait, azok a fideszes vezetésű bizottságokhoz kerülnének. „Bejárhatok a hivatalba, fölvehetem a fizetésemet, leveleket, üdvözlőlapokat aláírogathatok” – összegezte a javaslat alapján neki jutó jogköröket.

Elismerte, hogy az alpolgármesterek titkos választásánál nem minden baloldali képviselő szavazott igennel, akkor ugyanis 9 szavazatot kellett volna kapniuk. Kifogásolta, hogy a Fidesz-KDNP helyi képviselői nem vettek részt a szavazásban, holott törvényi kötelességük a döntéshozatalban részt venni. Hajdu László véleménye szerint a Fidesz-KDNP arra kapott felhatalmazást a kerületben, amire ő is, hogy a kerületet működtessék, fejlesszék, nem arra, hogy lepusztítsák a következő öt évben.

Az önkormányzati választás után a helyi Fidesz kifogást nyújtott be, mert szerintük a DK megtévesztette a választókat azzal, hogy jelöltjét, Hajdu Lászlót a baloldali pártok közös jelöltjeként tüntette fel. A kifogásnak a helyi választási bizottság helyt adott, és elrendelte a választás megismétlését. Az ügy végül a Fővárosi Ítélőtáblára került, amely – helyben hagyva a Fővárosi Választási Bizottság határozatát – úgy határozott, Hajdu László nem tévesztette meg a választókat a kampányban.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leszart Rittberger
2014. november 02. 19:39
Jó lehet a tizenötben élni, ott önkoris képviselőnek lenni ! Az egyik tetvet pont ismertem még innen Debrecenből. Hozzá fűződik az alábbi töri : A Tornázóban űltünk és azt láttuk, hogy egy csaj sír a lépcsőn, Sándorunk odament megvigasztalni...a többit már csak az ő előadásából ismerem: a csaj összeveszett a pasijával,mert terhes lett-ez meg behazudta neki, hogy nőgyógyász és levarrta ő is. Na ebből a gátlástalan fíregből most önkori képviselő lett a XV. kerületben... Nektek tényleg ez való ! A héten áttoltam a kerékpárt Palotán, szép környék, pont megérdemlitek, meg egymást is ÉS SANYICICÁT MEG LEGINKÁBB !!!
Rettenetes
2014. november 02. 14:16
Nincs itt semmi hiba! A csürhét nem érdekli a kerület, csak a hatalmi helyzet... nagyon jó példa rá az elmúlt négy év esztergomi eseményei... Politikailag primitív közgyűléstől mit is várhatna Hjadú! Semmit! Hajdú helyében szétrúgnám a fideszes csűrhét, új választást íratnák ki... De sajnos, ugye, ott is hatalom íze....
S0ma
2014. november 01. 18:54
Nem értem a "népeket". Hogyan lehet egy DK-s bárhol is polgármester? Hogyan képzelték, hogy a DK el tudja fogadtatni bárkivel is a hülyeségeit? Zugló is megszívja az "együttpéemes" Karácsonyt! Az is csak tüntikézni szeret, amúgy tökhülye mindenhez.
tango47
2014. november 01. 17:57
Szegény kerülteiek: ezt csúnyán el...szták! Ez a Hajdú pedig, ahelyett, hogy megpróbált volna egyezkedni a képviselőkkel az irányíthatóság érdekében, inkább megpróbálta választottjait az első ülésen lenyomni a torkukon. Kíváncsi vagyok, mikor kapcsolják le a közvilágítást a kerületben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!