„Azért töröm meg az önként vállalt hallgatásomat, hogy jelezzem, nagyon fontos az újpesti győzelem. Eljöttem, hogy felrázzam a választókat” — magyarázta az Indexnek Mesterházy Attila, miért döntött úgy, hogy váratlanul megtöri az EP-választást követő lemondása utáni négy és fél hónapos hallgatását, és részt vesz a szocialista párt újpesti időközi választási kampányában. Az újpesti metrómegállóba, ahol Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök és a párt jelöltje tartott sajtótájékoztatót, metróval érkezett a politikus.
Az MSZP Újpesten Horváth Imrét indítja, akit viszont a többi baloldali párt nem támogat. Mesterházynak ehhez is volt egy-két szava: arra kérte a többieket, igenis támogassák az MSZP-s jelöltet — szembemenve ezzel a szocialisták jelenlegi irányvonalát megtestesítő Tóbiás Józseffel, aki arról beszél egy ideje, hogy véget ért a baloldali pártok közti összefogás időszaka. A cikkünk illusztrációjaként szereplő szelfi is itt készült.