Fidesz: Március 23. legyen a magyar zászló és címer napja!

2014. november 19. 15:41

Rogán Antal és Németh Szilárd nyújtott be szerdán egy javaslatot a parlamentnek, mely szerint 2015-től kezdve március 23. a magyar zászló és címer napja lenne. Indoklásuk szerint ezeknek a jelképeknek az ápolása az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.

2014. november 19. 15:41

A Fidesz azt kezdeményezi, hogy március 23. legyen a magyar zászló és címer napja. Rogán Antal frakcióvezető és Németh Szilárd frakcióvezető-helyettes a parlamentnek szerdán benyújtott előterjesztés indoklásában azt írta: a magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld színű zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.

Ezért határozati javaslatukban kezdeményezik, hogy minden év március 23. legyen a magyar zászló és címer napja, így emlékezve az 1848-as XXI. törvénycikk elfogadásának napjára, mely nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelezővé tette a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát.

A fideszes politikusok szerint a zászló és címer napja alkalmat adna az oktatási, tudományos és kulturális intézményeknek, a médiának, civil szervezeteknek, közösségeknek a magyar zászló és címer közös megünneplésére, kezdeményezések elindítására. „Az országgyűlési határozat a magyar zászló és címer napjáról megerősítést, új lendületet ad a zászló és címer iránti tisztelet és megbecsülés megélésének, az ebből fakadó felelős cselekvésnek” – fogalmazott Rogán Antal és Németh Szilárd.

A határozati javaslat szövege szerint a parlament „fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt, Magyarország zászlaja és címere iránti tisztelettől vezérelve, megbecsülésének kifejezése érdekében” nyilvánítaná a magyar zászló és címer napjává március 23-át, amelyet először jövőre kellene megünnepelni.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!