Fellépne a Jobbik a bizniszpártok ellen

2014. november 26. 11:53

A Jobbik azt javasolja, hogy amíg a „bizniszpártok” nem rendezik az adóhatósággal szembeni tartozásaikat, addig se ők, se jelöltjeik ne indulhassanak választáson.

2014. november 26. 11:53

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője szerdán sajtóhírekre utalva azt mondta az MTI-nek, hogy a „kamupártok” 2,1 milliárd forintnyi büntetést halmoztak fel és több mint 300 milliót nem fizettek meg a felvett ajánlóívek után.

Felidézte, hogy az új választási törvény vitájában valamennyi ellenzéki párt felhívta a figyelmet az anomáliákra, a történtekért szerinte kizárólag a kormánypártok felelősek. Ellenzéki pártokkal lehet vitatkozni, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) követeléseivel már kevésbé – mondta.

Az ellenzéki párt szóvivője annak is hangot adott: szerintük az egész választási rendszert „a kukába kell dobni” és újat alkotni, mert jelenleg országosan csak az nyerhet, aki rendelkezik illegális listákkal, a tömeges szállításhoz szükséges erőforrásokkal és annyi pénzzel, hogy „kilóra embertömegeket tudjon megvásárolni a szavazatért”.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2014. november 26. 12:54
A jobbik is egy kamupárt, 2010-ben azt ígérték ha bejutnak rendet tesznek a parlamentben, bejutottak aztán azóta is csak a szájukat jártatják miközben zsidó és KGB ügynök is előbukkant vezetőik közül..)
Soma
2014. november 26. 12:40
A helyzet az, hogy itt valami nagyon elromlott a politikusok és a társadalom "együvé tartozásának" a terén a rendszerváltást követően. /Előzőleg is az volt, hogy a párttag kiváltságos volt mindenben, a pórnép pedig, aki dolgozott és gyakorlatilag eltartotta a "felső réteget", az mintha nem is lett volna/. A mindent elsöprő harácsolás, a közéleti szereplők celebbé avanzsálása , a média egysíkú, szinte kizárólag pártpolitikai, vagy celebszintű megnyilvánulásai mind-mind a társadalom enerválttá válását , illetve széles rétegek permanens zombi állapotát hozta. A kamupártoknak létezniük sem szabadna, nemhogy választáson indítani őket! Tessék mondani: Gyurcsány, Bokros, Fodor, Szigetvári pártjai önálló megmérettetésben bejutottak volna a Parlamentbe? A pártok és a képviselők elszámoltatása , vagyonosodásuk alakulása a rendszerváltozás óta nem volt igazán "téma", sőt a "holdudvarok" gazdagodása sem. Pedig! Ma a természeti és az emberi erőforrások felhasználása fordított egyensúlyt mutat! Magyarul: Már nincs tere a további növekedésnek és a gazdagodásnak! Nem folytatom, mert nincs értelme a ránk szabadított, különböző alapokból dotált féreg-szerű bögrések miatt. Egy biztos: Aki itt változtatni akar bármin is, szembe kell néznie a valósággal, elsősorban a hatalmi rendszerek igényeivel és azok kiszolgálásának lehetőségével, az utóbbi terén optimálisan kifejthető "ellenás" lehetőségével, enélkül tök mindegy, ki törekszik hatalomra, az ország sorsa mindig süllyedni fog, a jelenlegi politikus-gárda és a jelenlegi média pedig bármire képes hatalmának és a harácsnak a fenntartásáért, amit díjaz az őket zsaroló nagytőke. Meg kell gondolni, mit jelent az ország számára egy valódi változás, érett-e a társadalom arra, hogy a jelszavakon és a hazug ígéreteken túl lásson! Azt látom, hogy a jelenlegi kormány mozgásterét nagyban csökkentik a kamupártok és bukott pártok cselszövései (nem szeretnék "hazaárulózni"), ezért nagyon nehezen képzelhető el, hogy ebben a ciklusban épeszű gondolat lenne meggyengíteni a költségvetési pozíciókat és nem odafigyelni arra a régen köztudott tényre, hogy a hadászat fejlesztése soha nem látott mértékben fogja nyomni a társadalom lehetőségeit. Ideje lenne a valóságról beszélni és a Jobbik, ha komolyan veszi magát, semmilyen tekintetben ne támogassa a permanens, nagytőkét kiszolgáló "háborgást". Az meg természetes, hogy "kamuék" fizessék vissza, amit felvettek
Hátbaszúrt Barát
2014. november 26. 12:34
Szép-szép, de ezek épp azért kamupártok, mert nem fognak újra indulni sehol. A vezetőik alakítanak újakat és majd úgy indulnak legközelebb.
nick89
2014. november 26. 12:31
Holnapi hír: VIDA ILDIKÓ A NAV ELNÖKE AZ IGAZTALAN KORRUPCIÓS VÁDAK MIATT MEGRENDÜLT EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁRA HIVATKOZVA FELMENTÉSÉT KÉRTE, MELYET AZ ILLETÉKESEK ELFOGADTAK. VIDA ILDIKÓ KÜLÖNGÉPÉVEL GYÓGYKEZELÉSRE VENEZUELÁBA TÁVOZOTT.ÚTJÁRA ELKÍSÉRTE TÖBB, BETEGSÉGBEN ÉRINTETT MUNKATÁRSA.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!