Felavatták az új Radnóti-szobrot Abdán

2014. november 07. 19:45

Felavatták a tavaly novemberben véletlenül ledöntött Radnóti-szobor mását. A szobor készítője, Melocco Miklós szerint „a magyar költőtől elvárjuk, hogy jós legyen, látnok is legyen”.

2014. november 07. 19:45

Felavatták a tavaly november közepén egy eltévedt autós által ledöntött abdai Radnóti Miklós-szobor részletekig hű mását. Melocco Miklós, a szobor Kossuth-díjas alkotója az ünnepségen elmondta, hogy a szobor eredetijét 1980-ban állították fel; az alkotásban –az özvegy hozzájárulásával – a fiatal költőt örökítette meg.

„A magyar költőtől elvárjuk, hogy jós legyen, látnok is legyen” – fogalmazott az ünnepségen a szobrász, példaként említve a saját halálát megjövendölő Petőfi Sándort, valamint Radnóti Miklós 1936-ban megjelent kötetét, a Járkálj csak, halálraítélt! címűt.

Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményen arról beszélt, hogy a költő a munkatáborban és az erőltetett menet alatt is sejtette, mi vár rá, mégis alkotott. Az alpolgármester hangsúlyozta: emlékezni nem csupán a holokauszt hetvenedik évfordulóján kötelességünk „folyamatosan a szívünkben és az eszünkben kell őriznünk a fájó és embertelen tettek emlékét”, hogy még egyszer ne történhessen meg hasonló szörnyűség.

Domanyik Eszter, a győri városháza sajtófőnöke korábban elmondta: a Melocco Miklós-mű újraalkotásának és a tereprendezésnek mintegy 15 milliós költségét – korábbi ígéretének megfelelően – a megyeszékhely önkormányzata állta; ennek részeként olyan erős megvilágítást kap az alkotás, hogy véletlenül se fordulhasson elő még egyszer ilyen baleset.

A műalkotást tavaly november közepén döntötte le egy autós; a szobor olyan súlyosan károsodott, hogy nem volt javítható. A tettest, egy 24 éves pápai férfit, aki egy szórakozóhelyre tartva tévedt el éjszaka a sűrű ködben, közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt – az MTI értesülése szerint 50 ezer forintos – pénzbírsággal sújtotta és három hónapra eltiltotta a járművezetéstől a Győri Rendőrkapitányság.

Az eset után napokkal jelentette be a győri önkormányzat, hogy ismét kifaragtatja Melocco Miklóssal a szobrot, amely annak a helynek a közelében áll, ahol Radnóti Miklóst 1944 novemberében megölték. Az esettel összefüggésben Magyarországon és a német sajtóban is voltak utalások tavaly novemberben arra vonatkozóan, hogy antiszemita motivációja lehetett a „szobordöntésnek”.

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Silcon
2014. november 08. 13:35
Már csak a szobrot körbeölelő örökzöld hiányzik: http://haromsarkany.hu/abda/radnoti-szobor.jpg
alex44
2014. november 07. 20:55
jav milyen vallású volt.
alex44
2014. november 07. 20:45
Nekem tök mindegy milyen vallású ,de a Nem tudhatom című verse Latinovits Zoltán előadásában gyönyörű, nekem legalább is nagy kedvencem.
Maddox
2014. november 07. 20:20
Őmaga, vagyis eredendően Glatter Miklós szerint: "Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, »zsidó felekezetű« vagyok ma is (…), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőségem« meghatározójának.”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!