Rogán: Kisebb élőmunkaerő kell majd a bürokráciában

2014. október 25. 16:26

A Hír TV műsorában Rogán Antal arról beszélt, hogy kevesebb emberre lehet majd szükség a bürokráciában, ha bevezetik az elektronikus közigazatást, és egyszerűsítik a szabályokat. Ez egybecseng Lázár János szerdai bejelentésével.

2014. október 25. 16:26

A gazdasági bürokrácia csökkentését jelentette be szerdán Lázár János, majd szombaton Rogán Antal a Hír TV-nek arról beszélt, hogy ez elbocsátásokat, leépítéseket is jelent majd. Rogán szerint a következő évek gazdasági növekedése azzal jár majd, hogy növekszik a piacon a munkaerő igény, ezért az elbocsátott köztisztviselőknek lesz hol elhelyezkedniük.

Rogán így fogalmazott az elbocsátásokkal kapcsolatban: „ahogy a rezsiköltségben sem indokolt, hogy az adófizetők több rezsit fizessenek ki, mint amennyit minimálisan ki kell fizetni  hogy az a gáz, villamos energia eljusson hozzájuk, nem akarnak pluszprofitot, nem tudom én micsodát fizetni. Ez értelemszerűen az államnál is igaz. Ők nem érdekeltek abban, a 4 millió adófizető, hogy az adójukból több bürokráciát tartsanak el, mint amennyi minimálisan indokolt. Ennek megfelelően, ha valóban áttérünk az elektronikus közigazgatásra, az azt jelenti, hogy kisebb élőmunkaerő kell. Ha egyszerűsítjük a szabályokat, az megint csak azt jelenti”.

Lázár János szerdán jelentette be államreform jön, aminek célja a vállalkozás megkönnyítése, a gazdasági bürokrácia csökkentése és a növekedés támogatása. Lázár elmondta, hogy az átalakítás érinti majd a minisztériumok létszámát is a hatékonyságra koncentrálva. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy gondolja: tarthatatlan, hogy csaknem 1 millió az államtól kapja a fizetését, miközben 4 millió 100 ezer adófizető van az országban.

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
becike4
2014. október 26. 13:26
Tony!Dögöljetek meg,mindjárt kevesebb lesz az élő munkaerő a közszférában!
duzur
2014. október 26. 11:35
Megkérdeztem az elözö osztrák minisztert aki a környezetvédelemért is felelös volt, hogy a hivatalnokok csökkentették-e a röpködéseiket olyan arányban ahogy ezt az internetes konferencia-kapcsolások lehetövé teszik. (Mivel ugyebár a repülés egy komoly környezet károsító dolog). "Persze-persze" válaszolta, "de a személyes kapcsolatokat ugye semmi se tudja helyettesíteni". Sajnos ekkor nem vágtam rá, hogy a korrupció is olajozottabban müködik személyesen... Pláne manapság amikor mindenki mindent ki tud lesni ami a távközlésen történik.
duzur
2014. október 26. 11:04
Olvasom a hírekben, hogy Kínában rengeteg "fantom-hivatalnokot" bocsájtottak el, nagy pénzeket megspórolva az államnak. Ha jól látom, egyre több hivatalnok válik majd mindenütt fantommá. Mindegyiket majd átképzik magas-szintü IT szakembernek vagy idös-gondozónak. Mert lassan már csak ilyenekre lesz szükség... :-) De ez nem is igazán vicces.
liberálzöld.
2014. október 26. 10:37
Tényleg sikerül 5-6 év után majdnem akkorára csökkenteni, mint a hatalomátvétel előtt volt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!