FVB: Nem kell újra szavazni a XV. kerületben

2014. október 20. 20:54

A Fővárosi Választási Bizottság nem jogerősen megváltoztatta a helyi választási bizottság döntését, és úgy határozott, hogy nem kell megismételni a XV. kerületi polgármester-választást. A testület szerint a DK-s Hajdu László nem tévesztette meg a választókat.

2014. október 20. 20:54

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfő esti, nem jogerős döntése értelmében nem kell megismételni a XV. kerületi polgármester-választást, mert a benyújtott bizonyítékok nem támasztják alá a vélt jogsértést, azt, hogy a DK polgármesterjelöltje, Hajdu László megtévesztette a választókat. A testület ezzel megváltoztatta a helyi választási bizottság (hvb) döntését, így november 9-én nem kell megismételni a polgármester-választást. Az FVB határozata nem jogerős, három napig lehet a Fővárosi Ítélőtáblához felülvizsgálati kérelemmel.

A testület 8:1 arányban határozott arról, hogy megváltoztatja a hvb első fokú határozatát. Az FVB sorra vette a benyújtott bizonyítékokat, egy részüket elkésettnek találta, másokról pedig azt állapította meg, hogy nem követtek el velük jogsértést, tehát nem vezették félre a választókat.

A hvb csütörtökön döntött úgy, hogy meg kell ismételni a XV. kerületi polgármester-választást és két egyéni képviselői választást is, mert szerintük a DK megtévesztette a választókat azzal, hogy jelöltjüket, Hajdu Lászlót a baloldali pártok közös jelöltjeként tüntette fel több internetes oldalon, miközben csak a DK indította. A DK pénteken fellebbezett a hvb döntése ellen, így került az ügy az FVB elé.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
buckafej
2014. október 21. 07:21
Aki egy kicsit is konyít a választási törvényhez és a joghoz, tudhatta, hogy ez lesz. Helyi választási bizottságokban általában nem hozzáértők vannak, minden hülyeséget megszavaznak. Másodfokon általában szakértői döntés születik. Fideszesként mondom ezt. Jól van ez így, épp elég nagyot nyertünk, ahol pedig nem, ott a helyi Fidesz szedje össze magát, vagy a bukott polgármester és a képviselők gondolkodjanak el arról, mit csinálnak rosszul.
vakhangya4
2014. október 20. 22:13
Na most akkor fiúk nézzük, hogy ki mit kommentelt narancsbolsi oldalról, mikor a hír úgy jelent meg, hogy választást kell ismételni.
cutcopy
2014. október 20. 21:01
Így van dugják fel maguknak Hajdú Jánost..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!